Nincs IMF-tárgyalás: negatív hír ez a piacoknak

Tegnap megint volt egy kis volatilitás az amerikai piacokon. Előbb Boehner a képviselő ház republikánus színű szóvivője szerint egyelőre nincs jelentős előrelépés a „költségvetési szakadék” ügyében. Ez okozott egy kisebb pánikot a piacon.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ugyanakkor a befektetők jobban hisznek Obama optimizmusának a megegyezés tekintetében, így végül kisebb emelkedéssel zárt a piac. Egyelőre az optimizmus töretlennek látszik, még akkor is, ha egy kicsit negatívabbnak néz ki ma a kereskedés Európában és az USA-ban is.

Ma van az utolsó napja, hogy az MSCI követő ETF-ek megszabaduljanak maradék Richter részvényeiktől. Eddig 1,2 millió részvény forgott a piacon a bejelentés óta, s ezek az alapok 0,5 millió részvényt tartottak. Vagyis ma még lehet eladói nyomás, de alapvetően fordulatra számítunk a részvény piacán. Különben a cég 50.000 db részvényre adott vételi megbízást. Vagyis indul a profitvadászat, kéretik az öveket becsatolni! Ha a BUX-ra nézünk, akkor viszont azért egy kicsit óvatosak vagyunk. Tegnap a 200 napos mozgóátlagot tesztelte az árfolyam alulról, s a rövid távú indikátorok is eladási jelzést mutatnak. Vagyis az összkép egy kissé lagymatagabb lehet, de valószínűsítjük a pozitív tartományban zárást végül.

Gerry Rice az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója tegnap megerősítette, hogy nincsenek hivatalos tárgyalások Magyarország és az IMF között. Orbán Viktor ma reggel hozzátette, hogy Magyarország képes a fizetési kötelezettségeit teljesíteni és, hogy a 200 millió eurós kötvénykibocsátás sikeres volt. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy nagyon volatilis forint árfolyamra számít a jövő év elején. A nyilatkozatok azt mutatják, hogy nagyon alacsony a megállapodás esélye. Negatívnak értékeljük a kijelentéseket, de csak limitált hatással számolunk a Magyar részvények és eszközök esetében.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

USA, Európa:

- Jó hangulat uralkodott tegnap az amerikai tőzsdéken, valamennyi index pluszban zárta a napot (Dow 0,28%, Nasdaq 0,68%, S&P500 0,43%).

- Obama 1,6 milliárd dolláros adóemelésről és 50 milliárd dolláros stimulusról beszél, ami a republikánus Jonh Boehner szerint elfogadhatatlan. Harry Reid demokrata szenátusi frakcióvezető pedig a republikánusok hozzáállását kritizálja, ami azt mutatja, hogy egyelőre még nem közeledtek az álláspontok, a fiscal cliffel kapcsolatban.

- A függőben lévő lakásértékesítések száma 5,2%-kal nőtt októberben az előző havi 0,3% után, miközben a konszenzus 1% volt. Az adat kiemelkedően jónak számít, mert a makro mutató több mint 5 éves csúcspontra ugrott.

- A friss munkanélküli segélykérelmek száma 393 ezerre csökkent a múlt héten, ami 23 ezer fővel kevesebb az egy héttel korábbi adatnál, amit 410 ezerről 416 ezerre módosítottak. A piac 390 ezerre számított, így az adat nagyjából megfelel a vártnak.

- Az amerikai gazdaság 2,7%-kal növekedett a harmadik negyedévben, ami 0,7%-os növekedést jelent az előző adathoz képest. A konszenzus ennél hajszálnyival jobb, 2,8% volt. Negatív tendencia, hogy a fogyasztás (ami a GDP 70%-át adja) csak 1,4%-kal nőtt a vizsgált időszakban.

- Az elmúlt két hónapban nőtt a görög bankok betétállománya, amit azzal lehet magyarázni, hogy csökkent a görögök kilépésének valószínűsége az euro zónából. Augusztus végi 153,4 milliárd euróról 155,2 milliárd euróra nőtt októberben a betétállomány.

- Közel 4%-ot emelkedett a RIMM, miután a Blackberry gyártóját semlegesről vételre minősítette fel a Goldman Sachs. A Blackberry 10-re alapozva úgy gondolják az elemzők, hogy jól fog teljesíteni a társaság a következő negyedévekben.

- Az iPhone 5 megkapta a hálózat-elérési engedélyt Kínában, így a China Telecom közelebb került, hogy Apple telefont árulhasson Kínában. A hírek szerint heteken belül megkezdődhet az iPhone telefonok árusítása a távol-keleti országban.

- A német parlamentben várhatóan többséggel fogják megszavazni a görög mentőprogram folytatását, míg az IMF azt mondta, addig nem járul hozzá a hitelrészlet utalásához, amíg a görögök nem zárják le az önkéntes kötvény-visszavásárlási programot.

- Az olasz kötvényaukció jól sikerült, 5 és 10 éves kötvényeket értékesítettek az októberihez képest sokkal alacsonyabb hozammal. 6 milliárd euró értékben adtak el papírokat, az átlaghozam 4,45% lett a 10 éves papíroknál.

Olaj, arany:

- A kedvező hangulatban a nyersanyagok is emelkedni tudtak. Az arany árfolyama 1719,85 dollárról 1725,7 dollárra emelkedett. Technikai oldalról nézve a 30 napos mozgóátlagról indult emelkedésnek.

- Az olaj árfolyama szintén emelkedni tudott a tegnapi nap folyamán. Árfolyama 86,57 dollárról 88,07 dollárra emelkedett. Az emelkedés a 20 és a 30 napos mozgóátlagról kezdődött.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Devizák:

- Annak ellenére, hogy tegnap az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója Gerry Rice egyértelművé tette, hogy jelenleg nem folytatnak hivatalos tárgyalásokat a magyar kormánnyal, erősödni tudott a forint az euróval szemben. A pozitív hangulatban az EURHUF árfolyam 281,4-ről 279,88-ra csökkent.

- Kedvező amerikai adatok érkeztek tegnap, ráadásul jelenleg a fiscall cliff megítélése sem annyira ijesztő, így pozitív hangulat uralta tegnap a devizapiacokat is. Az EUR/USD árfolyama 1,2953-ról 1,2979-re emelkedett.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 0,48%-ot, a Hang Seng 0,72%-ot, a Shanghai index pedig 0,99%-ot emelkedett.

- Japánban igazi adatdömpinget láthattunk reggel. A munkanélküliség a vártnak megfelelően alakult. Az ipari termelés októberi adata év/év alapon 4,3%-os csökkenést mutatott, ami jobb, mint a várt 8%-os visszaesés. Az ingatlanpiaci statisztikák is a vártnál jobb képet mutattak.

- A Japán kormány újabb fiskális gazdaságélénkítő csomagot jelentett be, melynek mértéke 10,74 milliárd dollár.

- Dél-Koreában csökkenő ipari termelésről számoltak be.

- Indiában a harmadik negyedéves GDP változás értékét publikálták, ami a várakozásoknak megfelelően alakult.

Határidős piacok:

- Vegyes a kép a határidős piacokon

 

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo