Mínusz 12 százalék: gyengén teljesítenek a származtatott alapok

Az idei Pénztárkonferencián Pillár Zsolt, az esemény támogatójaként fellépő Generali Alapkezelő igazgatósági tagja a pénztári szféra jövő évi kihívásairól és lehetőségeiről tartott előadást. A szakértő a befektetési politikával összefüggő kérdések bemutatása során hangsúlyozta: a pénztári rendszer legfontosabb szereplői, a pénztártagok, az elmúlt időszakban igencsak passzívak maradtak, és csak kis részük választott tudatosan a portfóliók között.

"Azt gondolom azonban, hogy a jövő év nagyon alkalmas lesz a pénztártagok számára, hogy újragondolják döntésüket, sokakban ugyanis ekkor tudatosul majd annak a súlyos következménye, hogy korábban valamely portfólióba besorolódtak. A jövő év így egy radikálisan átalakuló portfólió-szerkezetre is esélyt kínál majd." - mutatott rá Pillár Zsolt.

A befektetési politikával összefüggő kérdések kapcsán Pillár kifejtette: "A jövőben még komolyabb kérdés lesz a vagyonkezelők számára, hogy milyen befektetési politikát kívánnak követni: passzív menedzseléssel az infláció, illetve a különböző referencia-indexek követését tűzik ki célul, vagy az abszolút hozam elérésére irányuló technikák alkalmazása révén - a részvénykitettség növelésével és hatékony kockázatkezeléssel - a jelenlegihez hasonló, kedvezőtlenebb időszakokban is plusz hozamok elérésére törekednek." 

Az elmúlt években a pénztárak közül csak kevés mozdult el a benchmark-követő stratégiákkal szemben az abszolút hozamos stratégiák felé, ám azok a piaci szereplők, amelyek ezt megtették, jelentős mértékben felülteljesítették a benchmarkok hozamait az elmúlt egy-két év során.

"A származtatott befektetési alapok az elmúlt három hónapban -11,74%-os negatív átlagos hozamot értek el. A huszonegy hazai származtatott alap teljesítményét összehasonlítva megállapítható, hogy közülük mindössze három tudott pozitív teljesítményt produkálni, ami jól mutatja a vagyonkezelők kiválasztásának jelentőségét." - hangsúlyozta előadásában Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő igazgatósági tagja.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo