Az arany szerepe és az aranybefektetésekkel kapcsolatos kérdések egyre többeket foglalkoztatnak. Soros György egy interjúban azt mondta: az arany ára lufi. Mások szerint azonban a nemesfém árának emelkedése tartós, és gazdasági tényekkel alátámasztható. Dr. Asztalos László György pénzügypolitikust az aranypiacról és az aranynak a pénzügyi rendszerben játszott szerepéről kérdeztük.
Mintha az arany lenne a világ lázmérője a Bretton Woods-i rendszer felszámolása óta. Ha a dolgok jól mennek - a gazdaságban konjunktúra van, a társadalom és az üzleti világ szereplői biztonságban érzik magukat - a sárga fém háttérbe szorul, az ára stagnál. Ha viszont többen feltételezik, hogy a világ rossz irányba halad, a befektetések áramlanak az egyre drágább aranyba. Most is éppen egy felívelő periódusban vagyunk, pedig jelenleg a keresletet körülbelül 30 százalékkal meghaladó mennyiségű aranyat bányásznak a világban. Dr. Asztalos László György egyetemi magántanár, a Tolerancia Pénzügyi Tanácsadó elnöke, az „AranyKompasz 2010" szerzője szerint az aranypiac sem misztikus, csupán - ahogyan az élet más területein - a BRIC országok, közülük is különösen Kína, India és Oroszország a meghatározó szereplők.
- Valóban túltermelés mutatkozik, hiszen ma évente 2500-2600 tonna aranyat bányásznak, és 2000 tonnát nyernek vissza. Ezzel szemben a kereslet 2600-3200 tonna körül mozog - mondja a szakember. - Máig összesen 160 ezer tonna aranyat bányásztak, a föld mélyén rejlő további tartalékokat pedig 40 ezer tonnára becsülik. Azaz húsz évig hasonló kitermelési költségek mellett rendelkezésre áll ez a mennyiség. A felszínre került fém húsz százaléka állami intézményeknél, az országok devizatartalékaként „foglalt". Egyes országok jegybankjaiban a felhalmozott megtakarítás ötven-hatvan százaléka aranyban áll, de ez a kiugró, a világátlag tíz százalék. A 2500 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkező Kínában viszont csupán a tartalékok 1,6 százaléka van aranyban. Ha az ázsiai állam növeli aranykészletét, hét-nyolc évig biztosan felszívja a felesleget.
■ Az eddigi politikával ellentétben most miért duzzasztanák fel az aranytartalékokat?
- A kínai devizatartalék több mint háromötöde - becslések szerint 1600-1800 milliárd dollár - dollárban denominált. Miután az amerikai fizetőeszköz tragikusan gyengül - száztíz év alatt elveszítette értékének 96 százalékát -, több nemzet gondolkozik a helyettesítésén. Kína nemrég öt országgal transzferábilis jüanban kötött kétoldalú kereskedelmi megállapodást. A komoly fizetésimérleg-többlettel rendelkező országok közül többen - különösen azok, ahol a devizatartalékokban magas a dollárhányad - fordulnak a nemesfémek felé. Kilenc ilyen országot vizsgáltam. Ha mindegyik tíz százalékra feltölti az aranytartalékait, 17-20 évig felszívják a mai többletet. India után Kína a második legjelentősebb aranyvásárló, miközben a világ legnagyobb kitermelője. Kiemelt fontosságú náluk az aranytermelés, amit az újabb és újabb bányák nyitása is mutat. Egy éve lépett életbe az a hivatalos állami stratégia, amely azt célozza, hogy a lakosság többletjövedelmét arannyal kössék le. Nem véletlenül állnak az aranyautomaták az út szélén úgy, mint máshol a cigarettakiadók. A világ kiábrándult a dollárból, és a korábbi várakozásokkal ellentétben az euró nem tudta átvenni a tartalékvaluta szerepét. A felszínen ez látszik az aranyár-emelkedés döntő okának.
■ Ha jól értem, az ázsiai országok kereslete, illetve kitermelési stratégiája alakítja a sárgafém világpiaci árát? Ezek szerint, ha ez a vásárlóerő eltűnik a piacról, az árfolyam lezuhan?
- Az aranypiac kicsi piac, idén negyvenszázalékos növekedés után is épphogy évente 150 milliárd dolláros. Ráadásul az arany nem stratégiai árucikk, mint az élelmiszer, az olaj vagy a réz, amely árának a mozgása hatással van a globális gazdaság egészére. A legnagyobb kitermelőknek - Kínának és Oroszországnak - érdeke, hogy magas legyen az ára. Nem véletlen, hogy ma, ha az IMF vagy valamelyik jegybank a piacra dob néhány unciát, ezek az országok azonnal felszívják. De abban sem érdekeltek a szereplők, hogy az aranyár nagyon megemelkedjék, így a piac folyamatosan korrigál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy belátható időn belül tartósan süllyedne az unciánkénti árfolyam.
■ Martin Siegel német üzletember, sikeres nemesfém-befektető egy interjúban azt mondta, hogy a világ gazdasági döntéshozói nyomják felfelé az arany árát azzal, hogy a fogyasztást ösztönzik. Szerinte két éven belül két számjegyű inflációra számíthatnak a nyugati országok.
- Ezt túlzónak tartom, de tény, hogy jelentős inflációs nyomás előtt állnak a fejlett államok annak ellenére, hogy a kormányok költségvetési megszorításai ma deflációs helyzetet teremtenek. Az ázsiai országokban zajló tendencia mellett van egy befektetői csoport is, amely az arany árát felnyomja. Ők a fejlett világban fennálló gazdasági modell életképtelenségét prognosztizálók. Sokan úgy ítélik meg - és én is ide tartozom -, hogy a világ nem tanult a válságból. Azok a felügyeleti és szabályozási lépések, amelyeket a bankrendszer átláthatósága érdekében hoztak, jó irányba mutatnak, de nem elegendőek. Felmerült a dollár amerigóra váltása, és többször megkérdőjeleződött az euró életképessége is. Az euroatlanti térségben a társadalom egy jelentős rétege az életszínvonal esésére számít, ők azok, akik elsősorban aranyba fektetik a pénzüket. Az amerikai és európai közép- és felsőosztály aranybefektetéseinek volumene az utóbbi évben negyven százalékkal nőtt. A harmadik árnövelő tényező a spekuláció, amely az aranycertifikátok adásvételében ölt testet.
■ A Világbank elnöke, Robert Zoellick új nemzetközi pénzügyi rendszert emleget, amelyben szerepe lenne az aranynak. Martin Siegel pedig határozottan azt mondja, hogy a világ pénzügyi zavarainak elkerülése érdekében az aranystandard visszaállítása a megoldás. Az aranystandard fenntartása viszont állami megszorításokat, exporttilalmat, adóemelést és magasabb kamatlábakat eredményezett a múltban. Lát esélyt ilyen irányú visszarendeződésre?
- A válság sokak számára világossá tette, hogy a fejlett világban követett gazdasági modell nem példaértékű. A mesterséges, hitelek által teremtett fogyasztói konjunktúra nem finanszírozható, és tönkreteszi a papírpénzrendszert. Az is kiderült, hogy felelőtlen politikusok, pénzügyminiszterek, jegybankelnökök, bankárok össze tudják dönteni a regnáló pénzügyi modellt. Ugyanakkor, ha az Egyesült Államok csak negyven százalékban visszatérne az aranyfedezetre, a gyenge dollárnak köszönhetően öt-hatezer dollárra ugrana az arany unciánkénti ára. Ez irreális. Azért sem lehet visszatérni az aranyalaphoz, mert az aranyalapú pénzteremtés rugalmatlan. Ezt a fegyelmet pedig ma senki nem akarja, ahogyan a költségvetési fegyelmet sem. Ez a demokrácia csapdája.
Megjelent a Piac és Profit magazinban
