Szomorú statisztika: ezrével hullnak legszebb madaraink

Csaknem nyolcszáz madarunkat ért áramütésről érkezett bejelentés egy év alatt. Gólyák, sasok, kerecsensólymok, rétisasok, baglyok is voltak az áldozatok között. A valóságban több százezerre tehető az így elhulló madarak száma, a kár több milliárd forintra tehető.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tavaly nyáron tette közzé felhívását, amiben arra kérte a lakosságot, hogy az erre a célra kidolgozott elektronikus űrlapon juttassák el az egyesülethez a tudomásukra jutott madár áramütéses eseteket.

A 88 lakossági és 579 nemzeti parki és civil szakembertől származó bejelentés 46 beazonosított madár- és 2 emlősfaj, valamint további 5 nem meghatározható madár adatát tartalmazza; 777 állat áramütés, 11 pedig vezetéknek ütközés következtében pusztult el. Az esetek az elektromos szabadvezeték-hálózat okozta probléma számos különösen aggasztó vonatkozására is rávilágítanak:

  • a balesetet szenvedett madárfajok közül 15 a legmagasabb, fokozottan védett kategóriába tartozik: 246 fehér gólya; 29 szalakóta; 8 parlagi sas; 4-4 kerecsensólyom, rétisas és uhu; 2-2 fekete gólya, gyöngybagoly és kék vércse; 1-1 fakó keselyű, nagy goda, szirti sas, túzok és vörös gém;
  • az esetek 57%-át mindössze 3 madárfaj: a fehér gólya (246 példány <31,2%>), az egerészölyv (136 pld. <17,2%>) és a vörös vércse (67 pld. <8,5%>) szolgáltatja, ami ezeknél a fajoknál - figyelembe véve a vezetékhálózaton átlag 170 ezerre becsült éves országos madárelhullást - már felveti az állományszintű pusztítás mértékét;
  • a balesetet szenvedett madarak között finn gyűrűs szirti sas, bolgár gyűrűs fakó keselyű, osztrák jeladós rétisas, német, horvát és osztrák gyűrűs fehér gólyák is voltak, ami a nemzetközi felelősségünket is jelzi.
Kép: Pixabay

Az áramszolgáltatók az MME által a hatósági bejelentés megtétele előtt hozzájuk eljuttatok információkra konstruktívan reagáltak. Az E-ON Hungária Zrt. bejelentette, hogy saját vállalásként a szolgáltatási területére eső, jelentős madárpusztulást vagy fokozottan védett faj elhullását okozó 71 érintett helyszínen teljes körűen elvégzi a szükséges beavatkozásokat az elérhető legjobb technika elve alapján, és felajánlotta, hogy a jövőben is együttműködik az MME-vel.

Az ELMŰ és az ÉMÁSZ Hálózati Kft. is bejelentést tett, hogy vállalja, hogy az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is részt vesz a nemzeti parkokkal közösen szervezett madárvédelmi projektekben, és az MME által most bejelentett 145 legveszélyesebbnek bizonyuló hálózati szakasz esetében 2023-ig elvégzi a szükséges beavatkozásokat.

Rémzsinórral az ablakon koppanó madarak ellen
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) évről évre érkeznek tavaszi bejelentések olyan madarakról, amik épületek ablakában, autók visszapillantó tükrében akár napokon át is a saját tükörképüket támadják. Ennek következtében legyengülhetnek, megsérülhetnek, folyamatos kopogtatásuk, ürülékszennyezésük pedig nagyon zavaró lehet. Közös érdekünk tehát a helyzet kezelése.
Az NKM Áramhálózati Kft. a megismert madárpusztulási adatok alapján a 375 bejelentett helyszínen vállalja, hogy a 2019-2023 időszakban felméri a megvalósítandó feladatot, egyes vezetékszakaszokat függőszigetelős hálózattá épít át, vagy ahol ez lehetséges, földkábelre cseréli a vezetéket, továbbá egyedileg keresi a megoldást az áramütés veszélyforrás megszüntetésére.

Az elektromos szabadvezetékeknek történő ütközés, illetve a villanyoszlopok fejszerkezetének hagyományos, a madárvédelem szempontjából kockázatot jelentő kialakítása miatti áramütés régóta ismert, és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb veszélyeztető tényező a madárfajok védelmében. Magyarországon a madarakat a veréb mérettől a gólyákig és a túzokig fenyegető kis- és középfeszültségű, valamint a vasúti elektromos szabadvezeték-hálózat közel százezer km hosszúságú és több mint egymillió oszlopot számlál!

Az áramütött madarak valós számát a rendkívüli hosszúságú hálózat rendszeres ellenőrizhetetlensége mellett azért is nehéz pontosan megbecsülni, mert a balesetet szenvedett állatok maradványai már órák-napok alatt eltűnnek az oszlopok alól. Az MME sok évtizedes munkája és tapasztalatai alapján, ezeket a körülményeket figyelembe véve, három becslési értéket állapít meg a madárpusztulások kapcsán. E szerint minimum 30 000, középértéken 170 000, maximum akár 500 000 elpusztult madárról lehet szó évente. A legvalószínűbb szám 200-300 000 példány között lehet, melynek közvetlen természetvédelmi kár értéke több milliárd forint. A természetvédelmi kár mellett természetesen minden esetben számolni kell a közvetlen gazdasági kárral is, hiszen az elpusztult madarak által el nem fogyasztott mezőgazdasági kártevők okozta terményveszteség, illetve az ellenük történő vegyszeres védekezés költsége is elérheti a százmillió forintos nagyságrendet.

Fiókát találtam, mit tegyek?
Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor találkozhatunk magányosnak tűnő fiatalokkal a településeken is. Ezek túlnyomó többsége azonban nem árva, a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket – hívja fel a figyelmet a a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo