Obama öröksége: tiszta energia

A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében a 2005-ös szinthez képest 32 százalékos csökkentést irányzott elő 2030-ig az erőművek széndioxid-kibocsátásában az amerikai Tiszta Energia Program.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

A Fehér Ház közleménye szerint ez 9 százalékkal több, mint amennyi a csökkentés mértékére vonatkozó eredeti javaslatban szerepelt. Barack Obama amerikai elnök szerint nincs nagyobb kihívás az emberiség jövőjével szemben, mint a klímaváltozás, amelyet ha nem kezelnek helyesen, nem lehet majd megfordítani, és ahhoz nem lehet majd alkalmazkodni. "Létezik olyan fogalom, hogy túl késő" - mondta az elnök. (Bár vannak, akik szerint kamu a klímaváltozás.)

Obama rámutatott, hogy a szövetségi államoknak programok a végrehajtásának tervét maguknak kell kidolgozniuk, önállóan vagy másokkal összefogva. A megvalósítás megkezdésének eredetileg 2020-ban megállapított határidejét a végleges program 2020-ra tolta ki. Az államoknak emellett az eredeti 2017 helyett 2018-ban kell beterjeszteniük az arra vonatkozó terveiket, hogy konkrétan milyen lépések segítségével kívánják csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.

Az erőművek az amerikai üvegházgáz-kibocsátás fő forrásai, ezekből származik a széndioxid és más, a hőt csapdába ejtő gázok kibocsátásának több mint egyharmada az Egyesült Államokban. A károsanyag-kibocsátás korlátozása - ha sikerül keresztülvinnie - Barack Obama politikai örökségének egyik kulcseleme lehet. Az elnök az év végén megtartandó párizsi klímacsúcson aláírandó egyezmény sikeréhez azzal kíván hozzájárulni, hogy eltökélte: hazája a 2005-ös szintről 2025-ig 26-28 százalékkal csökkenti majd a kibocsátást.

A szövetségi kormány hitelekkel próbálja majd az államokat arra ösztönözni, hogy már a kitűzött határidő előtt, 2020-ban vagy 2021-ben fejleszteni kezdjék megújuló energiaforrásaikat. Ezek - egyebek között a szél- és a naperőművek - egyébként az eredeti tervben megfogalmazottnál sokkal nagyobb szerephez jutnak a széntüzelésű erőművekről való áttérésben. A Tiszta Energia Program 2030-ig 30 százalékos növekedéssel számol ezen a téren. A korábbi elképzelésben a fő hangsúlyt arra helyezték, hogy fel kell gyorsítani a széntüzelésűektől a földgázt hasznosító erőművekre történő áttérést. A végleges változat ezzel szemben már úgy számol, hogy a földgáz részaránya az országos energiamixben a jelenlegi szinten marad.

Ilyen meleg még sose volt
Habár a tavalyi év volt eddig minden idők legmelegebbje, az idei úgy tűnik, hogy megdönti ezt a rekordot. A kutatók még sosem regisztráltak ilyen magas hőmérsékleteket júniusban, a NOAA adatai szerint csaknem egy teljes fokkal melegebb volt a globális átlaghőmérséklet, mint a 20. században.
Az amerikai kormányzat szerint a széndioxid-kibocsátás korlátozása 2030-ig évi 8,8 milliárd dollárba kerül majd, ám ezt a költséget erősen meghaladják majd az egészségügy területén várható megtakarítások. Obama visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint a program megnöveli az amerikaiak villanyszámláját, a szegényeket sújtja és munkahelyeket szüntet meg.

Az elnök a fehér házi összesítésre hivatkozott, amely szerint a Tiszta Energia Program, miközben több tízezer munkahelyet teremt, a 2005-ös szintről csaknem 90 százalékkal csökkenti majd az erőművi káros kibocsátások okozta halálozások számát, és 70 százalékkal csökkenti szmog- és a koromképző szennyező anyagokat. Az elnöki hivatal prognózisa szerint az idő előtti halálozások száma 2030-ig 3600-zal, a gyermekek esetében az asztmarohamok száma 90 ezerrel, a munkahelyi és iskolai mulasztott napok számát pedig 300 ezerrel csökkenti majd.

Az Fehér Ház által közreadott számítások szerint az amerikai családok éves energiaköltsége 2030-ban a jelenleginél csaknem 85 dollárral lesz kevesebb, a felhasználáson való megtakarítás viszont 30 millió lakás ellátásra lesz elegendő és a 2020-2030 közötti időszakban 155 milliárd dollárt takarít meg a felhasználóknak.

A legrosszabbra kell felkészülnünk
A gazdasági és politikai szereplők hajlamosak alábecsülni a globális felmelegedés okozta veszélyeket, pedig komoly fenyegetést jelentenek – derül ki egy friss brit-kínai jelentésből, amelyet a BBC idéz. Eszerint a lehető legrosszabbra kell felkészülnünk, mert a jelenlegi tendenciák szerint a klímaváltozás még a fejlett országokat is destabilizálhatja.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo