Az emberi tevékenység következtében a Föld vizesélőhelyeinek 87 százaléka elpusztult az utóbbi századokban, arányuk csak az elmúlt 40 évben 30 százalékkal lett kevesebb. A vizesélőhelyeken élő fajok populációi világszerte megdöbbentő mértékben, 81 százalékkal csökkenetek. A Duna a forrástól a torkolatig egykori ártereinek mintegy 68 százalékát elveszítette, a Tisza hossza pedig alig kétharmadára rövidült.A vizesélőhelyek átmenetet képeznek a szárazföldi és folyóvízi vagy tengeri élőhelyek között. Lehetnek folyóvizek és tavak partján lévő, állandóan vagy időszakosan vízzel borított területek, de a vízfolyásoktól és tavaktól távol lévő mocsaras, ingoványos területeket is ide soroljuk.
A legújabb eredmények szerint Magyarországon a vízfolyások és tavak csupán 12 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. A hazai folyók természetes árterületei eredetileg az ország közel 23 százalékát érintették, mára ennek több mint 90 százaléka elpusztult. Emiatt számos ritka, ikonikus faj tűnt el. A halfajok közül ilyen a viza és a sőregtok, míg a vizesélőhelyekhez köthető madarak közül már nem fészkel nálunk a rózsás gödény – más néven pelikán –, a borzas gödény, a tavi cankó és a kékcsőrű réce sem. A daru és az énekes hattyú rendszeresen költött hazánkban, ma már mindkét fajból összesen egy pár található az országban.
Víz: az élet forrása
A folyók és az őket kísérő hullámterek, valamint a vizesélőhelyek azonban nem csak az állatok és növények számára fontosak. A folyószabályozások előtt a hazai lakosság hasznára is váltak: a horgászat és a halászat, az ártéri legeltetés, a gyümölcsösök, rétek és kaszálók vízigénye csak néhány példa a sok közül. A szabályozásokat követően azonban radikálisan átalakult kapcsolatunk a folyókkal. Romlottak az adottságok, de új lehetőségek is megjelentek: teret kapott az ivóvízszolgáltatás (Magyarországon 4 millió ember fogyaszt parti szűrésű vizet), a rekreációs és szabadidős tevékenységek és az ökoturizmus. Ha azonban a folyók állapota tovább romlik, és elvesznek a természetes partszakaszok, holtágak és mellékágak, akkor az emberek számára nyújtott előnyök is eltűnnek.
A vizesélőhelyek hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsőséges természeti hatásokkal szemben. A folyók vize ma már a mellékágakba és holtágakba is egyre ritkábban jut el. Ahová pedig nem ér el a folyók vize, egyre több gondot okoz a csökkenő talajvízszint, a szárazabbá és melegebbé váló időjárás, a vízhiány és az aszály.
A folyók szabályozása miatt alig 200 éve zajló drámai változásokkal még a bámulatos alkalmazkodó képességű folyók és vizesélőhelyek sem tudták tartani a lépést. Helyreállításuk az emberek előtt álló feladat.
A vízfolyásokat számos olyan fejlesztés fenyegeti, mely állapotuk romlását eredményezi. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt megakadályozzuk? Amellett, hogy egyéni vízhasználatunkra odafigyelünk, aktív állampolgárként szót emelhetünk a vizesélőhelyeket károsító tevékenységek ellen – legyen szó vízszennyezésről, a vizek lecsapolásáról vagy a vízparti élőhelyek tönkretételével járó munkálatokról. Európában több helyen terveznek például vízerőműveket építeni – többek között a Dráván Horvátországban, valamint a Murán Szlovéniában –, ami visszafordíthatatlan károkat okozna a folyók és árterük gazdag élővilágában. Bár a vízenergiát természeti adottsága alapján megújuló energiaforrásnak tekintik, de sok káros hatása van a folyókra, ezért megújuló jellege ellenére a természetromboló energiaforrások egyike.
