Hogyan reagálunk a cégek zöld ígéreteire?

Milyen reakciókat vált ki a közösségi médiában a vállalatok fenntarthatóságról és társadalmi segítségnyújtásról szóló kommunikációja – elsősorban ezt vizsgálta a Positive Adamsky, az Opten és a Neticle közös kutatása. A nagyvállalatok helyi vagy globális „szívügyei” időről időre bekerülnek a köztudatba, de nehezen mérhető ezeknek a sikere a lakosság körében. Az internetes közösségi tér többek között erre is biztosít lehetőséget; az itt elhangzottak sok esetben jól tükrözik a márkákról és nagyvállalatokról kialakult fogyasztói képet.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Rendhagyó kutatás mérte fel, hogy a közösségi platformokon, a kommentekben mennyire fogékonyak az olvasók, egyben vásárlók a nagyvállalatok akcióira, ügyeire. A Positive Adamsky reklámügynökség, az Opten céginformációs szolgáltató, valamint a szövegelemzéssel és médiafigyeléssel foglalkozó Neticle 2022-ben egy egész éven át követte a vállalatok nyilvános kommunikációját az online térben – a közösségi médiában, blogokon és fórumokon. A social listening és az automatikus szövegelemzés módszerét használva főleg a felhasználók megjegyzéseire figyeltek. Ezekből kiolvasható, hogy hisznek-e a fogyasztók a márkák „világmentő” kommunikációjának, vagy adott esetben felismerik-e a „greenwashingot”.

 

Nehezen értik a vállalatok, hogy a propaganda nem helyettesítheti a hitelességet (Fotó: Depositphotos)
Nehezen értik a vállalatok, hogy a propaganda nem helyettesítheti a hitelességet (Fotó: Depositphotos)

„A különböző ágazatok – többek között az energia-, kiskereskedelmi, telekommunikációs szektor - legnagyobb árbevétellel rendelkező vállalatai úgy tűnik, a fenntarthatóságban találták meg azt a hívószót, közösségi értéket, amellyel termékeik hasznosságán túl is bizalmat ébreszthetnek fogyasztóikban” – mondta Nagy Andrea, a Positive Adamsky PR managing partnere. „Ennek fogadtatása azonban nagyon eltérő iparáganként: az eredmények szerint például a kiskereskedelemben a csomagolásmentesség abszolút hálás téma, az üdítőgyártók pedig már csak a recycling témával tudnak szimpátiát kiváltani.”

Dr. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója hozzátette: „A valós kép kialakítását nagymértékben segíti, hogy egyre többen lesznek kötelesek ESG (Environment, Social, Governance) jelentést készíteni, auditáltatni és közzétenni. A CSRD (Corporate Sustainability Reporting Directive) irányelv kifejezetten a mérhető, kimutatható eredményekre fókuszál, így az adatok összehasonlíthatóak is lesznek. És bár a jogszabály 2024-től csak az 500 fő feletti nagyvállalatokra írja elő a kötelező jelentéskészítést, a kutatásban szereplő cégek ebbe a körbe tartoznak. Ne legyenek kétségeink, hogy - a pénzügyi beszámolóhoz hasonlóan – a fenntarthatósági jelentések is megkerülhetetlenek lesznek akkor, amikor egy céget elemzünk vagy értékelünk. És ez fogyasztói oldalról is erősíti majd a bizalmat.”

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo