Ekkora szélturbina még nem volt a Földön!

A világ legnagyobb szélturbináját fejlesztette ki és építette fel az Alstom. A 6 MW teljesítményű szerkezet ötezer háztartás villamos áram igényét elégíti ki.

 

A francia kormány 2011 júliusában hirdetett pályázatot, egy 3 GW összteljesítményű tengeri szélturbina park építésére. A világ legnagyobb turbinalapátjaival rendelkező Haliade 150 elnevezésű szélturbinát erre a pályázatra fejlesztette az Alstom. Az óriás szélerőművet a franciaországi Le Carnet városában tesztelik a vállalat szakemberei. A tesztek lezárást követően a 2. turbinát 2012 őszén a belga partok közelében már a tengerre telepíti az Alstom. Ezt 500 darab gigantikus turbina követi majd a tervek szerint. A pályázaton az Alstom az EDF Energies Nouvelles által vezetett konzorcium tagjaként, a Dong Energy, a Nass&Wind valamint a wpd Offshore Solutions cégek mellett vesz részt. A konzorcium tagjai az 500 turbina gyártására és összeszerelésére négy üzemet terveznek létrehozni, ami több mint 5.000 főnek adna munkát. (A szélenergiát eddig szinte alig hasznosító Franciaországban nagy pénzeket mozgat meg az állam, hogy tengeri szélturbinákat állítsanak üzembe. Az angol kormány is ilyen projektekbe önti az állami támogatást.)

A Franciaországban most bemutatott új szélturbina méreteit tekintve egyedülálló a világon: szerkezete 100 méter magas, amely 30 méter mély alapokon áll, annak érdekében, hogy megtartsa a turbina 1.500 tonnás össztömegét.

A világ legnagyobb, 73,5 méter hosszúságú turbinalapátjai 150 méter átmérőjű kört írnak le, ami közel ötszöröse a budapesti óriáskerék átmérőjének. Az Alstom által kifejlesztett „világrekorder" szélturbina 6 MW teljesítményű, ami 5.000 háztartás villamos áram igényét elégíti ki. A kifejezetten tengeri használatra kifejlesztett óriás szélturbinából az Alstom 500 darabot tervez telepíteni Franciaország partjai mellé egy nagyszabású állami projekt részeként.

Az új budapesti metrószerelvények gyártójáról kevesen tudják, hogy a világ egyik legnagyobb energetikai gép gyártója. Az Alstom az energetikai iparág egyik legszélesebb portfólióját kínálva, bármilyen energiahordozóval - szén, gáz, víz, szél, nap, és nukleáris- működő erőmű számára gyárt és forgalmaz áramtermelő berendezéseket. Az Alstom építette a világ legnagyobb, 191 MW teljesítményű geotermikus erőművét Új Zélandon, Európa legnagyobb, összesen 75 turbinából álló, 217 MW teljesítményű szélerőmű parkját, a világ első szénerőműre telepített széndioxid megkötésre és tárolásra alkalmas berendezését, valamint a világ legnagyobb atomerőműbe telepített gőz turbináját, amelynek teljesítménye 1.550 MW. Az Alstom által gyártott energetikai berendezések mintegy 1,2 milliárd háztartás villamos energia igényét látják el világszerte, ami a világ energiaigényének közel egy negyedét jelenti. Csak szélerőműből több mint 2.300-at gyártott és telepített az Alstom világszerte, amelyek összteljesítménye meghaladja a 3.000 MW-ot, ami 2,5 millió háztartás elektromos energia igényének felel meg. (Bár a szélenergia ipar több mint száz millió forinttal járult hozzá az önkormányzatok gazdálkodásához 2012 első negyed évében, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság szerint ez lehetne jóval több is, ha a szabályozással nem hátráltatnák a szélenergia terjedését.)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo