Az átállási kockázatok pedig a fizikai veszélyekre adott szabályozási, jogi, technológiai és piaci válaszokhoz kapcsolódnak. Így például a belsőégésű motoros autók forgalmazásának tiltása változtatásokra kényszeríti az autógyártókat és beszállítóikat, vagy a hőerőművek egyre erősödő versenytársat kapnak a megújuló erőművek miatt. Ide tartozik az is, amikor a vásárlók a fenntartható módon gyártott termékeket választják a karbon-intenzívek helyett, és arra is van már példa, hogy a környezetszennyezésért felelős vállalatokat bíróság előtt vonják felelősségre az általuk okozott károkért.

Ezek a kockázatok olyan piaci változásokat indíthatnak, amelyek során a meglévő termelési eszközök elavulttá, értéktelenné válnak, és szerepüket új, tisztább technológiák veszik át. Különösen a fosszilis erőforrások kitermelése van kitéve ennek a kockázatnak – a Cambridge Econometrics becslése szerint a fosszilis ásványkincskészletek összértéke 1,4 billió dollárral csökkenhet világszerte, ha megvalósulnak azok a dekarbonizációs beruházások és technológiai átállás, ami ahhoz szükséges, hogy a felmelegedés a párizsi klímamegállapodás során célul kitűzött 1,5°C alatt maradjon.

Rövid távon – a politikai és piaci hangulat potenciálisan nagymértékű ingadozásai miatt – ezek az átállási kockázatok jelentenek komolyabb problémát. A pénzügyi befektetők folyamatosan értékelik, árazzák a bejelentett szabályozásokat, technológiai trendeket. Ha kialakul az a konszenzus befektetői körökben, hogy megtörténik majd az a reálgazdasági átmenet, amivel tarthatóvá válik a legfeljebb 1,5°C-os felmelegedés, akkor ez akár komoly tőzsdei ingadozást okozó hirtelen piaci átárazódással is járhat. Ennek során a fenntartható, vagy kevésbé karbon-intenzív eszközök felértékelődnek, a fosszilis alapúak pedig leértékelődnek.