Dánia is kerítést épít a határra - de nem azért

Dánia is kerítésépítésbe fog a déli határán, Koppenhága azonban nem emberi, hanem állati bevándorlók ellen akar védekezni. A kerítés ugyanis feltartóztathatná a sertéspestist hordozó vaddisznókat.

Hetven kilométeres kerítés épülhet a dán-német határon, miután utolsó engedélyezőként a dán környezetvédelmi hatóság is zöld utat adott a projektnek. A kerítés várhatóan 2019 elejére el is készül. A határzárat Koppenhága azonban nem az emberi, hanem az állati bevándorlók feltartóztatására használná: az afrikai sertéspestist hordozó vaddisznókat tartaná vissza az új vasfüggöny.

Kép: SEFAG

A kerítésnek azonban nem sok értelme lesz: a vaddisznók ugyanis kiváló úszók, így folyami, vagy tengeri úton bármikor megkerülhetik a kerítést. Arról már nem is beszélve, hogy a sertéspestis (ami egyébként Németországban máig nem ütötte fel a fejét) terjedéséhez egyáltalán nincs szükség vándorló vaddisznókra. A betegség ugyanis kiválóan terjed élelmiszermaradványokkal is Csehországban például arra szólították fel a sofőröket, hogy semmiképpen ne hagyjanak élelmiszermaradékot olyan helyeken ahol vaddisznók is hozzáférhetnek.

(Magyarországon tavasszal jelent meg a veszélyes kórokozó.)

A sertéspestis ugyanakkor komoly kockázatot jelent a dán mezőgazdaságnak, amelynek a sertéstenyésztés és húsfeldolgozás az egyik legfontosabb ágazata és ha az országban mégis megjelenne a betegség, minden nem EU-ország irányába irányuló exportot le kellene állítani.

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo