Az autózáson is spórolnak a magyarok

Egy friss felmérés szerint a hazai autósok 18 százaléka szeretne egy-két éven belül elektromos vagy hibrid járművet vásárolni, akik pedig nem gondolkodnak ebben, elsősorban az anyagiakkal (84 százalék) indokolják a döntést.

A bizonytalan gazdasági helyzetben persze nem meglepő, hogy sokan alternatív megoldásokon gondolodnak, és komolyan fontolgatják, hogy hamarosan inkább elektromos vagy hibrid járművet vásárolnak. A Generali tavalyi kutatásának eredményeihez hasonlóan idén is a környezettudatosságot (71 százalék) és az üzemanyagárakat (70 százalék) nevezték meg a válaszadók a váltás legfőbb indokaként, de érdemes megfigyelni, hogy 2022-ben még sokkal kisebb súllyal esett a latba a benzindrágulás (mindössze 53 százalékos arányban), vagyis az elmúlt évben tapasztalt drasztikus áraemelkedés egyre jobban aggasztja az autósokat. Az elektromos vagy hidrid modelleket egyébként főként a 18-29 év közötti fiatalok, illetve a Budapesten élők és a felsőfokú végzettségűek keresik, és a váltásnál új szempontként az is felbukkant, hogy az emberek divatosnak és menőnek tartják a környezettudatos közlekedési formákat (22 százalék nyilatkozott így).

Kényelmesek a magyarok, a töltési lehetőségeket kellene bővíteni az igazi robbanáshoz

A klasszikus meghajtású modellekhez ragaszkodó autósok az anyagiak mellett főként a kis hatótávok (57 százalék) miatt nem gondolkodnak a váltásban, a válaszadók fele szerint nehéz lenne megoldani a töltést is, miközben 48 százalékuk egyszerűen a hagyományos modellek híve, így nem is vágyik más típusú autóra.

A kereskedők is hasonlóan látják a jelenlegi gépjárműpiacot, de még a visszatartó tényezők mellett is egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a zöld megoldások iránt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo