A szén-dioxid megkötésének négy fő módja ismert:
- a fosszilis kibocsátások forrásánál történő befogás, azaz az ipari folyamatok vagy erőművek kipufogógázaiból származó CO2-kibocsátás elkülönítése,
- a BECCS, azaz a biomassza energiatermelésre történő felhasználásának kombinálása a szén-dioxid megkötésével és tárolásával,
- a közvetlen befogás a levegőből és a vízből és (4) a természetalapú megoldások azaz az erdősítési és újra-erdősítési erőfeszítések és más természetes folyamatok fokozása a szén-dioxid ökoszisztémákban történő megkötése és tárolása érdekében.
A megkötött szén felhasználható vagy tárolható. A rövid távú felhasználás azt jelenti, hogy a CO2-t alapanyagként használják fel meglévő alkalmazásokban, például a műtrágya-, élelmiszer- és ital- vagy fémiparban. A hosszú távú felhasználás elve szerint a leválasztott CO2-t olyan stabil és tartós termékekké átalakítják, amelyek ténylegesen tartósan tárolják azt.
A rövid távú tárolás azt jelenti, hogy a légkörből származó CO2-t a növények és fák biomasszájában tárolják, a hosszú távú tárolás pedig egy olyan metódus, amely több ezer évre is képes helyhez kötni a szén-dioxidot.
Hogyan érhetjük el ez alapján a kibocsátás-csökkenést? A fosszilis kibocsátások forrásánál befogott és tartósan tárolt szén-dioxid kibocsátáscsökkentést eredményez, azonban a fosszilis szén hosszú távú hasznosítása nem fenntartható. A biogén forrásokból közvetlenül vagy az NBS felhasználásával megkötött szén felhasználás azonban semleges, tárolás esetén pedig negatív kibocsátást eredményez.