Mint emlékezetes Mádl Ferenc köztársasági elnök néhány hónapja a kórháztörvényt aláírás előtt újragondolásra visszautalta az országgyűléshez, ám a képviselők még aznap újra szavaztak, és kormánypárti többséggel útjára bocsátották. Most ezt kifogásolta meg az Alkotmánybíróság, és helyezte hatályon kívül azt a jogszabályt, ami lehetővé tette volna a kórházak magánosítását. No, nem mintha tömeges befektetőkre lehetett volna számítani, de valami kevés mégiscsak megindulhatott volna az egészségügyi reformfolyamatban.

A kórháztörvény hatályon kívül helyezésének sokan örülnek. Mindazok, akik félnek a változásoktól, féltik állásaikat és privilégiumaikat – jól tudják, miről beszélek –, és mindazok, akik újra elhitték vagy az elmúlt tizenkét év nem volt elég arra, hogy átértékeljék a szocialista politikai gazdaságtanban tanultakat, miszerint a tőke csak harácsolhat. Igen, a tőke természete valóban a megtérülés, de ahogy Churcill is mondta annak idején, amíg nincs jobb, a kapitalista demokráciát kell elfogadni rendező elvként.

Mielőtt azonban nagyon elragadtatnánk magunkat, és a globalizációról meg a multik felelősségtudatos magatartáról kezdenénk el filozófálni, térjünk vissza a magyar egészségügyhöz. Medgyessy Péter miniszterelnök éppen a minap jelentette ki egy tévéintejúban nem először, hogy kormánya végre fogja hajtani a rendszerváltás óta halogatott egészségügyi reformot. A tárca vezetője, Kökény Mihány pedig egyebek között lapunknak adott interjújában is leszögezte, és most az alkotmánybírósági döntés kapcsán ismét elmondta, hogy szakmailag jónak tartja a kórháztörvényt, s bár az egészségügyi reform egy folyamat, és nem egyetlen nagy döntés nyomán következik be, végig kell vinni, és ebben nagyon számítanak a magántőkére, az üzleti szektorra. Mert lehet persze rosszul sikerült magánosításról szóló külföldi példákkal riogatni, és honi eseteket is felkutathatunk, ahol a magántőke nem hozta meg a várt eredményt. De sokkal több olyan példa sorolható kapásból, amikor a hatékonyság javulása következtében javultak a “tárgyi és személyi feltételek”, és összességében sokkal jobb lett a szolgáltatás színvonala. Igen, az egészségügyben is! Emlékezzünk csak vissza, milyen viták kísérték egy évtizeddel ezelőtt a műveseállomások üzleti alapon történő létrehozását, vagy a körzeti orvosi praxisok funkcionális privatizálását. És az eredmény megnyugtató.

A kórházszövetség és az orvosi kamara már jelezte, hogy a törvény újratárgyaláskor őket is hallgassák meg! Amit a társadalom többsége jogos kívánságnak tart. Tessék mondani! Nem tetszettek még találkozni olyan orvossal, akinek a magánrendelőjében a kórházi eszközöket látták viszont? Vagy aki egy-egy komolyabb, műszeres kivizsgálásra az állami pénzből működtetett munkahelyére hívta be önöket, ám a vizsgálat eredményét már a magánrendelőjében közölte? És ha igen, amiben biztos vagyok, akkor elhiszik, hogy az ilyen mértékben ellenérdekelt kórházi személyzet majd amelett fog kardoskodni, hogy jöjjön csak a fegyelmet, hatékonyságot megkövetelő új tulajdonos?! Nem, inkább némi szakmai gőggel azt hangsúlyozza, hogy az új tulajdonos majd beleszól a gyógyítás mikéntjébe, és költségcsökkentés címén nem engedélyez szükséges vizsgálatokat, gyógyszereket. Csakhogy ez nagyon rövid távú szemlélet lenne, bármilyen új tulajdonostól, hiszen ha nem gyógyulnak meg nála a betegek, ha nem kapnak megfelelő ellátást, előbb-utóbb senki nem vágyik az adott kórházba, és nem lesz kin spórolnia…

Kár, hogy az Alkotmánybíróság – biztosan a jogszabályoknak megfelelően, ezt senki nem kérdőjelezi meg – de egy olyan döntést hozott, vagy volt kénytelen hozni, ami nem előre visz, hanem vissza, legalább egy fél évvel, a kórháztörvényt előkészítő vitáig. Vélhetően a téli szünet után újra napirendre tűzi a törvényt a parlament (bár vannak olyan információink, hogy nem terjeszti elő újra a kormány), a politikusok pedig – a szakmai érveket lesöpörve, meg sem hallgatva – megint jól egymásnak esnek, és némi késéssel ugyan, de újra elfogadják, a talán kicsit felpuhított törvényt. Ami természetesen önmagában nem hoz megoldást az egészségügy rendkívül összetett és szövevényes gondjaira, nem oldja fel azonnal a kevés pénzből való mértéktelen pazarlás ellentmondását;de legalább egy kicsit javathatna rajta.

Kökény Mihály nyilatkozata a Piac és Profitnak

Ön mit gondol?