Lassanként már mindent tudunk a brókerbotrány részleteiről - és nem tudunk semmit.

Az apró, sokszor egymásnak is ellentmondó információmorzsákból lassan kialakul, hogyan tudott egy harmincvalahány éves, éles eszű vidéki fickó beférkőzni a “jó társaságba”. Hogyan ismerte fel, hogy ma Magyarországon tudásnál, bizonyítványnál, vizsgapapírnál sokkal fontosabb a mindenütt ott levés, a nyüzsgés, a fontos emberek mobilszáma. Hogy a drága autónál csak egy jobb autó van: a diplomáciai rendszámmal ellátott. Hogy a mindenkori főemberek jóindulata megszerezhető apró szolgálatokkal; s a viszontszolgálatot sohasem tőlük kell várni, hanem a körülöttük lebzselő, fontoskodó “bennfentesektől”.

Megtudtuk azt is, hogy mennyibe került a bankvezér villája, és hogy egy ilyen villába Bécsben kell függönyt vásárolni. Megtudtuk, mennyi pénzt hoz-visz ki és be rendszeresen a bankba egy arab pénzváltó, s mi kell ahhoz, hogy néhány százmillió kápé már nem feltűnő ilyen esetben.

Megismertük egy csomó külföldi és off-shore cég nevét, megtanultuk, hogy jár föl le a számla és az átutalás, amíg abból egyszer készpénz lesz. És azt is megtanultuk, hogy nem mindig kell hinni egy banki számlaigazolásnak, s nem kell feltétlenül bíznunk a banktitok szentségében.

Egy dologról azonban feltűnően nem esik szó. Jelesül: a pénz útja egy ponton a homályba vész, s feltűnő hallgatás növeli a homályt. Odáig többé-kevésbé tiszta képünk a van a pénz útjáról, amíg azt kiadták az OTP és az IEB pénztárablakán. A két pénzváltó úr elballagott velük…, és aztán?

Pedig az igazi történet erről szól.

A két Hasan nyilvánvalóan nem magának vette fel a milliárdokat. Nyilván várták őket táskás emberek, akik a pénzkötegeket továbbították a… kinek is? Én úgy gondolom, a pénzek igazi címzettjeinek. Akikről nem tudom, legfeljebb sejtem, hogy kicsodák-micsodák.

Ha egyszer majd fellebben a titok fátyla azokról az emberekről, vagy szervezetekről, akiknél a sok pénzek landoltak, nos, akkor úgy érezhetjük, hogy demokráciában élünk. Hogy működik a törvény és a társadalom ellenőrzése.

Ám attól tartok, hogy ezt kis apró plusz információt soha nem fogjuk megkapni. S akkor majd csupán annyi tanulság marad, hogy a milliárdos síbolásban fel lehet áldozni egy törekvő és ravasz vidéki fiút, még esetleg fel lehet áldozni egy-két nagykutyának tűnő gazdag embert is, de semmi esetre sem derülhet ki a lényeg, az igazság.

Ezért látszat-demokrácia ez a mi kis szemétdombunk, s a mindennapos brókeriáda egyre jobban megerősíti bennem, hogy látszat-demokrácia is marad.

Nyugodalmas, szép álmokat!