Mert a dinnye jó, a dinnye finom, a dinnyét mindenki szereti, ha dinnye szociális lény lenne, minden társaság középpontja lenne, a dinnye a gyümölcsök Madonnája, a termények pufi kis királynője. A dinnyével nem lehet lukra futni, a dinnyéből nem származhat kommunikációs katasztrófa, a dinnye az a tökéletes országmarketing- és népszerűségnövelő meg bázisépítő stratégia, valamint GDP-növelő tényező, fogyasztásösztönző, a tökéletes választás nna.

Valami ilyesmi futhatott át Budai Gyula (elszámoltatóból lett vidékfejlesztési államtitkár) gondolatain, amikor kipattant a fejéből az ötlet, nosza, mentsük meg a magyar dinnyetermelőket, egyeztessünk a gonosz multikkal, és adjuk egységes áron a dinnyét, persze nem túl drágán, de ne is túl olcsón. Így a káposzta, akarom mondani a dinnye is megmarad, illetve nem marad meg, hanem a magyar fogyasztó gyomrába vándorol egészséges étrend-kiegészítőként, a kecske, azaz a magyar dinnyetermelő is jóllakik, a gonosz multi a magyar nemzet barátja lesz, Budai Gyula pedig a dinnyeszektor megmentője, aki hatástalanította a dinnyebombát, aki elhárította az annalesekbe méltán bekerült nagy dinnyeválságot. Persze, ahogy ez már lenni szokott az uborkaszezon kellős közepén, a médiumok - élen a közszolgálati televízióval - egymást túllicitáló interjúkban adták hírül, hogy a VM megállapodott a kereskedőkkel és a termelőkkel, hogy bizony 99 forint lesz a dinnye kilója az áruházakban, és punktum, és bizony mondom néktek, jó lesz. Persze nyilatkozik a kormányzati dinnyebiztos, meg a Dinnyementők Szövetsége, az Év Dinnyeszépe és persze az áruházláncok, meg a termelők, akik végre örülnek, hogy tisztességes árat kapnak még a pudvás dinnyéért is, és nem kell saját maguknak költségesen, arcuk verítékivel öntözve kivinni a piacra. (Itt olvashatja a történet hátterét részletesebben.)

Kép:sxc

Eddig tart a mese, és itt kezdődik el a kommunikációs pokoljárás, mert az senkinek, egyetlen multicégnek, minisztériumi kommunikáció szakosnak, termelőnek, érdekképviseletnek, jogásznak, közgazdásznak, az ügy egyetlen szereplőjének, de még Budai Gyulának sem jutott eszébe, hogy ezzel a lépéssel durván beletenyerelnek a szabad versenybe. Abba a szabad versenybe, amely minden előnyével és hátrányával együtt az Európai Unió egyik legfontosabb alapértéke, de nemcsak az EU, hanem a globális világgazdaság egyik legfontosabb alappillére (kellene, hogy legyen). A szabad verseny eszménye mellett azonban Budai & Co. még egy alapvető tényezőt hagy figyelmen kívül a dinnyére épülő gazdasági táplálékláncból. A fogyasztót. Azt a fogyasztót, akinek nagyon nem mindegy, hogy a dinnye kilója nem 69 forint, hanem 99, viszont aki végül mindig megfizeti az ostobaság árát. És ment a feljelentés a Gazdasági Versenyhivatalnak, amely, tetszik, nem tetszik, vizsgálatot indított kartellügyben. Persze a „dinnyekartell" már a feljelentés hírére összeomlott.

Persze jöttek a reakciók: mert hát a szereplők meg lettek döbbentve, de alaposan. Budai Gyula kijelenti, hogy nem kartellezett, majd hogy mégis, de nem érdekli, és különben is, miért nem hagyják, hogy megmentse a magyar termelőket. Meg az érdek-képviseleti elnök, aki a dinnyementő akcióban széles mosollyal pózolt a 99 forintos tábla mellett, megdöbben, hogy náluk is körülnézne a GVH. Mer, hogy milyen alapon?! Meg a multik, akiknek aztán tapasztalatból tudni kellett volna, hogy ha a magyar kiskereskedelmi forgalom túlnyomó részét adó áruházláncok megegyeznek egy termék árában, az bizony nemhogy versenykorlátozás, hanem akkora kartell, mint ide Lacháza, akkora, de akkora kartell, hogy az OPEC sírva jön a receptért. Meg a termelő, hogy neki miért nem akarnak annyit fizetni a dinnyéért, amennyit szeretne.

Az egész szánalmas történetben talán az a legrosszabb, hogy tényleg jót akartak. A valóban nehéz helyzetben lévő ágazatot (hogy miért a dinnye a magyar mezőgazdaság állatorvosi lova, az sokat látott, tiszai gumipitypangon edződött, alföldi rizsen nevelt mezőgazdászokból is cifra kifejezéseket vált ki) szerették volna megsegíteni, persze a mi, azaz a fogyasztók költségén, de ez a szereplők szempontjából irreleváns. A végrehajtás dilettáns módja, az ostoba pózolás a médiumoknak, a tények tagadása, elferdítése, a hazudozás, a fogyasztók arcpirító, égbekiáltó semmibevétele az, ami a dinnyebotrányt dagasztotta, és dagasztja is még egy darabig, és ezzel a szereplők éppen azt érik-érték el, hogy az ágazat helyzetén nem lehet majd érdemben változtatni. Hiszen ki lenne képes kiállni ezek után a kamerák elé és a dinnyetermelők megsegítéséért kampányolni? Értelmes, szakmailag megalapozott javaslatokat tenni? És egyáltalán: jövőre ki fogja a dinnyetermelőket megmenteni, miután idén már ilyen jó alaposan megmentették őket?