A minap a Skála áruház helyén épült nagy bevásárlóközpontban volt találkozóm egy kedves ismerősömmel. Kicsit korábban végeztünk a vártnál, ezért betértem egy ruházati üzletbe, pusztán csak a szemem gyönyörködtetni, az új divat szerinti kabátokban, cipőkben találva esztétikai örömet, s ötletet meríteni, mivel dobhatnám majd fel tavaszi öltözeteimet.
Az egyik oldal
Persze, értékesítési trénerként nem tudtam nem észrevenni az eladó hölgyek-urak 3 fős kis csapatát, akik a pénztárnál állva kellemesen elbeszélgettek egymással. Én köszöntem előre, és ők udvariasan fogadták, majd folytatták tovább a diskurzust. Elindultam hátrafelé a férfi részlegre, ahol a negyedik, jelen pillanatban „kiközösített” eladó igen elmélyülten hajtogatta az egyik pulton lévő nadrágokat. Nem jött zavarba a vevőjelölttől, azaz tőlem, egyszerűen észre sem vett. Gyermekkorom emlékei villantak fel, amikor is a szocializmus „árubőségében” tobzódva édesanyám megtanított rá, jóban kell lenni az eladókkal, mert akkor még akár félre is tesznek a vajszínű Alföldi cipőből egy rám való méretet, s nem hagyják, hogy a polcokról elkapkodják a jó időben jó helyen lévő szerencsések. Körbenéztem, kikkel kell megverekednem valamelyik farmernadrágért, de rajtam kívül csak egy tizenéves leányka volt, aki nem a dolgozói létszámot, hanem a vevőhadat képviselte, s gondoltam, talán nem leszünk egymás konkurensei. Ezen gondolatfoszlányon mosolyogva magamban azon töprengtem, vajon genetikusan öröklődik az eladókban a hozzáállás, nem volt elég a rendszerváltás óta eltelt húszegynéhány év, az árubőséggel tetézett kiéleződött piaci verseny, az állítólag szűkülő fizetőképes kereslet, hogy az üzletek tulajdonosai odafigyeljenek alkalmazottaik megfelelő szinten tartására, képzésére, hozzáállásuk-értékesítői szemléletük alakítására? Aztán megnyugtattam magam, hogy ennek pont az ellenkezője kell, hogy igaz legyen… Ezek a fiatalok már annyira képzettek, hogy első pillantásra érezték, nem vásárolni akarok, csak szétnézek…
Kifelé menet még odabiccentettem az épp rám néző fiatalemberre, aki a pénztárnál állt. Ő kissé zavartan visszaköszönt, s ez a pillanatnyi megingása engem is bizonytalanná tett, talán elgondolkodott, jól tette-e, hogy meg sem próbálta kideríteni, mit szeretnék… Ennek ellenére, valahogy nem volt az az ihletett érzésem, hogy ha törik, ha szakad, ha a számtól kell is megvonjam az ételt, ebben az üzletben vásárolni szeretnék valaha is valamit.
A másik oldal
Az utcára lépve a tavaszhoz mérten szokatlan hűvösség visszatérített a jelenbe, s nagy lendülettel indultam el a villamosmegálló irányába. Az emberek nyüzsgő tömegében egyszerre csak egy rakott szoknyás cigányasszony harsány kiabálása vonta magára a figyelmemet. „Zooooknit tessék, itt a puha, meleg pamutzoookni!” − hangzott verkliként az ismétlődő kiáltása. Ahogy a közelébe értem, azonnal megszólított, s felajánlotta portékáját. Kedves mosollyal az arcomon intettem, hogy nem kérek. Ő utánam fordult, és azt mondta: „Álljon meg egy szóra, drága fiatalember! Nem a zoknik miatt! Álljon már meg egy pillanatra, segítsen nekem!” Megálltam, ránéztem, mire ő az orrom elé dugott két pár zoknit, és elkezdte ecsetelni, milyen jók is azok… Nem vettem ugyan tőle semmit, de tudom, még ha nem is szeretjük ezt a tukmáló stílust, összehasonlíthatatlanul többet ér el vele, mint a pláza unott huszonéves eladói.
Van jó út a kettő között, illetve inkább úgy fogalmazok, mellettük, ami lehetővé teszi, hogy olyankor is elérjük a vásárlást, amikor a vevőnk előtte még nem is feltétlenül nyúlt a termékünkért-szolgáltatásunkért, s ráadásul úgy, hogy ő köszöni meg, jó hírünket viszi, és máskor is számíthatunk rá!
Hogy mennyire így van ez, jól példázza, amit egy kerti szerszámokat, kisgépeket értékesítő üzlet huszonéves eladója mondott nekem első tréningjeim egyikén, valahogy így: „Tudod, Zsolt, rájöttem, hogy eddig csak »kiszolgálópult« voltam, mert féltem attól, hogy elutasítanak a vevők, az emberek. Most már ÉRTÉKESÍTŐ akarok lenni, és tudom, hogy meg lehet csinálni a dolgot úgy, hogy mindenki számára jó legyen!”
Ezek tanulható dolgok, és megvan a módszerünk, mely már számtalanszor bizonyított, meg tudjuk tanítani, és az eredmények jobbak és jobbak lesznek!
Pál Zsolt Tréner – Comline Budapest Kft. www.comline.hu
