Viharfellegek a magyar cégvilág felett – a kilátások sem mutatnak jót

Csökkent a cégszám áprilisban is az Opten adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.

„Valószínűsíthető, hogy egy erőteljesebb gazdasági javulás pozitív hatással lehetne a vállalkozói kedvre. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy hiányzik az a lehetőség vagy bizalom, amely átlépné a vállalkozni kívánók kockázati küszöbét. Véleményem szerint ez mutatkozott meg az áprilisi 2 ezer alatti új vállalkozási számban.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

A megszűnések területén az április hónap általában nem kiemelkedő, sőt az év első harmadában általában a legalacsonyabb számok ebben a hónapban fordulnak elő. Idén áprilisban sem volt ez másképp, a cégmegszűnések száma nem érte el a 3 ezret – ami az elmúlt 8 év átlagának felel meg –, nem úgy, mint az idei év első három hónapjában, amikor 3 ezer feletti cégmegszűnéseket regisztráltak minden egyes hónapban.

Idén áprilisban minden második megszűnt cég felszámolással fejezte be a tevékenységét, és az új eljárások tükrében várhatóan ez a tendencia megmarad. Az áprilisi új – 3,2 ezer – eljárásokon belül mind a felszámolási, mind a kényszertörlési eljárások aránya 40-40 százalék, míg a végelszámolást választók mindössze 20 százalékot tesznek ki. Számos esetben a kényszertörlési eljárások felszámolási eljárásokba torkollnak, és jellemzően az új felszámolási eljárások 80 százaléka érkezik kényszertörlési eljárásból.

„Úgy gondolom, hogy további cégszámcsökkenéssel kell még az elkövetkező időszakban számolni. A gazdaság még mindig számos kihívással néz szembe, és valószínűsíthető, hogy a június 9-i helyi önkormányzati és az európai parlamenti képviselők választása is inkább a kivárásra készteti az új vállalkozás indítását fontolgatókat.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo