A Wall Street sosem változik, mivel az emberi természet nem változik; a pénzpiacokon ugyanazok a jelenségek ismétlődnek – idézte a szakember Edwin Lefévre Egy spekuláns feljegyzései című klasszikusát. A jelenlegi hangulat ismerős lehet azoknak, akik már a 2000-es dotkom- vagy a 2008-as ingatlanlufi időszakára emlékeznek: elsöprő az optimizmus, a befektetők ignorálják a tőkepiaci kockázatokat, a döntéseikbe egyre több irracionális elem épül be.
Ennek kötvénypiaci vetülete, hogy Ausztria nemrég egy 200 százalékos hozamú, ám 100 éves futamidejű kötvényt bocsátott ki, illetve Argentína is egy 100 éves lejáratú állampapírral lépett piacra, miközben nyugati szomszédunk a megelőző évszázad során például többször is elveszítette a függetlenségét, a dél-amerikai ország pedig körülbelül négy-öt államcsődöt is átélt ugyanezen idő alatt. A két példa azt jelzi, hogy jelentős félreárazás tapasztalható a nullkamatok világában.
„A gazdaságpolitikusok ugyan törekszenek arra, hogy egészséges gazdaságot teremtsenek, azonban a gazdasági életre erőteljesen jellemző a ciklikusság, aminek nyomán túlhevülések, pénzügyi buborékok, lufik alakulnak ki, vagyis tartósan és jelentősen elszakadunk a fundamentumoktól” – mondta Nagy Dániel.
A globálisan alacsony kamatszintek általánosan túlértékeltté tették az összes eszközt, ennek az időszaknak azonban nagyon sok jel szerint hamarosan vége szakadhat. Most a részvények, a kötvények, az ingatlanok, a kriptodevizák is drágák: a nullkamatok feltolták az eszközárakat, a gazdaságok stimulálásra, növekedési pályára való állításának következtében paradox módon nem fogyasztói, hanem az eszközárinflációt sikerült generálni. A pénz értékének megőrzése vagy hozam termelése érdekében egyre kockázatosabb eszközökbe terelődtek a befektetők. Elgondolkodtató jelenség, hogy az amerikai tízéves kötvények éves hozama a 80-as években még 15 százalék körül járt, ma viszont alig több mint 2 százalék – ez sok befektetői döntést megmagyaráz.
