Szívderítő ilyet olvasni a kiskereskedelemről

Májusban lényegében stagnált a kiskereskedelmi forgalom, a benzinkutak forgalma nélkül azonban 0,6 százalék a havi alapú növekedés. A fogyasztói bizalom növekvő trendje az utóbbi időben ellaposodott, március óta lényegében stagnál. A nettó reálbérek már a 2023-as év nyarának végétől dinamikus emelkedésnek indultak, így számítani lehet arra, hogy a vásárlók óvatossága oldódni fog, és a fogyasztás visszatér az emelkedő pályára. Ez a folyamat október óta – a kisebb ingadozások ellenére is – egyértelműen érzékelhető, úgyhogy azt várjuk, hogy az idei gazdasági növekedés egyik fő támasza a lakossági fogyasztás újbóli megerősödése lesz.

Bár a hazai fogyasztói hangulat index júniusban is lényegében stagnált, a reálbérek esetében lassuló, de továbbra is jelentős emelkedés figyelhető meg (plusz 9,5 százalék áprilisban), és bár a bérdinamika lassulása prognosztizálható, az vélhetően továbbra is jelentősen meg fogja haladni a következő hónap inflációs adatait. Így a háztartások számára az elkölthető jövedelem tovább növekedhet az év hátralévő részében. Ezt a tendenciát azokban a térségekben veszélyeztetheti a munkanélküliségtől való növekvő félelem, ahol jelentősebb a kitettség az exportra termelő ipari szektorok felé, mivel ezeken a területeken továbbra is igen gyenge kereslet tapasztalható a külpiacokon látható konjunkturális gyengeség (ami elsősorban Németországot jellemzi) miatt – írja a Monitor.

A májusi kiskereskedelmi adatok éves alapon továbbra is stabil növekedést mutatnak, havi alapon viszont stagnálás közelében alakult. A havi változást az üzemanyag forgalom húzta le, míg leginkább az élelmiszer kategória növelte. Fix bázison vizsgálva tavaly októberhez képest (ami a növekvő trend kezdetének tekinthető) a kiskereskedelmi forgalom volumene 3,2 százalékot emelkedett, ami megegyezik az áprilisi értékkel. Az MBH Elemzési Centrum 2024-ben 3,5 százalékos növekedést vár a kiskereskedelmi forgalomban.

Ágazatai beszámolók alapján elmondható, hogy a fogyasztók kitartanak a sajátmárkák mellett, mivel sok esetben azt tapasztalták, hogy árban és minőségben is felveszik a versenyt a gyártói márkák termékeivel. Ezek szerint nem várható, hogy a fogyasztók a pénzügyi helyzetük javulása miatt teljes mértékben visszaépítsék a gyártói márkák arányát a vásárlói kosarukban. Ezt erősíti meg a Debreceni Egyetem június 17-én zárult kutatása is (10 ezer válaszadó, nem reprezentatív minta): a válaszadók kétharmada úgy gondolja, hogy a saját márkás termékek minősége legalább olyan jó vagy jobb is, mint a gyártói márkás termékeké. A saját márkák felé az élelmiszer és a háztartási vegyi áru kategóriákban a legnagyobb a bizalom. A blog érdekességnek nevezi, hogy a demográfiai jellemzőknek minimális hatása van a gyártói és saját márkák viszonyának megítélésére, vagyis széles körben megnőtt a bizalom a saját márkák felé. Mindez azt mutatja, hogy bár sokan pénzügyi kényszerből mozdultak a saját márka irányába, a pozitív tapasztalatok miatt nem látható jelentős visszarendeződés.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo