Segítséget kapnak az elbocsátott Tungsram-dolgozók

Támogatott képzéseket indítanak számukra.

A kormány fokozott figyelmet fordít a cég csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közlemény szerint a tárca a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt.

A kormányhivatalok közreműködésével személyre szabott, álláskeresést ösztönző juttatást kaphatnak a Tungsram-dolgozók.

Egy korszak vége (Fotó: Pixabay)

A vállalat vezetésével való egyeztetések szerint a támogatottak a képzés idejére akár mentesülhetnek is munkavégzési kötelezettségük alól, azt a felmondási időszakban elvégezve még jobb eséllyel és lényegében kiesés nélkül dolgozhatnak tovább új foglalkoztatójuknál. Így még biztosabban teljesülhet az az alapvető törekvés, hogy a dolgozók ütemezett leépítésüket követően lehetőség szerint azonnal kenyérkeresethez jussanak.

A kormányhivatalok célzott szolgáltatásaikkal a szociális-jogi következmények kezelésében, az álláskeresésben és mielőbbi munkába állásban segítik a munkavállalókat. Felvételükhöz a már futó programokban is többféle állami támogatást igényelhetnek leendő munkaadóik.

A vállalat vidéki telephelyeinek otthont adó városokban a csoportos leépítésben érintett létszámnál több üres álláshelyet tartanak nyilván, ami nagyban megkönnyítheti, felgyorsíthatja a dolgozók újbóli munkába állását - áll a közleményben.

A Tungsram április 27-én közölte, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért az év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja. A tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti. A cég öt telephelyéről bocsátanak el dolgozókat szakaszosan, az első hullám július elejére várható. Elsőként Kisvárda és Hajdúböszörmény érintett, ezt követi Nagykanizsa és Zalaegerszeg, az ősszel pedig Budapest.

(MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo