Optimisták lettek a turisztikai cégek

Jelentősen javultak a turisztikai cégek várakozásai februárban - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a GKI Gazdaságkutató.

Februárban a turisztikai cégek 46 százaléka jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát (januárban 55 százalékos volt ez az arány), 54 százalékuk nem változtat az árakon, míg csökkentést senki nem jelzett. A turisztikai cégek 38 százaléka a közelmúltban is emelt árat, és a közeljövőben is emelni fog (ez az arány januárban 46 százalékos volt).

A működési költségek indexe - amely a felmérés időpontjához képest mutatja e kiadások alakulását - a következő 3 hónapban, 31 ponttal javult januárhoz képest, és ezzel a felmérés kezdete óta nem állt ilyen kedvező pozícióban (mínusz 9 pont). Mindhárom szektorban jelentősen javult az index januárhoz képest. Ez azt mutatja, hogy a fűtési szezon végeztével enyhül a szolgáltatókra nehezedő költségnyomás, az energiaárak csökkenésére számítanak.

Az üzleti tevékenység eredményének indexe a jelenhez képest a következő három hónapra 17 ponton áll, ami 33 pontos javulás januárhoz képest. Januárhoz képest mindhárom szektorban javult a várható eredményesség indexe, nagyobb mértékben a szálláshely-szolgáltatásban (+46 pont) és az egyéb turisztikai szektorban (+39 pont), míg kisebb mértékben a vendéglátásban (+17 pont).

(MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo