Növekszik a hazai cégbázis – kevesebb a törlés

Úgy tűnik, leállt az évek óta tartó konszolidációs folyamat, 8 év után újra növekszik a hazai cégbázis. 2020 novemberében 2420 cégalapítás mellett csupán 1472 cégtörlés került közzétételre Magyarországon, ezzel tovább folyatódott a koronavírus járvány kezdete óta tartó rendhagyó folyamat.

A megszüntetésre irányuló eljárásokkal és a cégtörlésekkel ellentétben azonban a cégalapítási számok továbbra is rendkívül magas értékeket mutatnak. Novemberben 2420 cégalapítás került közzétételre, ami ugyan elmarad az októberi évtizedes cégalapítási rekordtól, de még így is meghaladja a rendkívül magas bázisnak számító 2019-es havi cégalapítási átlagot. A magas cégalapítási számnak és az alacsony cégtörlési értéknek köszönhetően 1 hónap alatt közel 1000 vállalkozással gyarapodott a hazai cégbázis, amire a 2010-es évek eleje óta nem volt példa. A magas cégalapításokat kevéssé a gazdaság átrendeződése indukálja, mint a gazdaság lendülete. A koronavírus járvány rendkívül komoly eltérésekkel hatott az egyes ágazatokra, így a profilváltás, új vállalkozások indítása részben kényszerből történik.

2020 év végéig vélhetően nagy meglepetések már nem lesznek a cégstatisztikában, a koronavírus okozta trend fog továbbra is dominálni az elmúlt évek konszolidációs trendje felett. Éves szinten azonban még mindig magasabb a törölt vállalkozások száma, mint az újonnan indulóké, és ezen várhatóan már a december hónap sem fog érdemben változtatni, így éves összesítésben közel stagnáló-csökkenő cégszámmal zárhatja majd az évet a hazai cégvilág.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) novemberi értéke átlagosan 8-9 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Vas, Zala és Hajdú-Bihar megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom és Heves megye produkálta.

Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Vas 32 16 4 7,13%
Zala 35 24 8 7,38%
Hajdú-Bihar 61 47 11 7,41%
Tolna 26 16 3 7,54%
Csongrád-Csanád 53 42 13 7,83%
Bács-Kiskun 64 55 11 7,93%
Győr-Moson-Sopron 97 24 9 7,96%
Baranya 51 44 5 7,97%
Fejér 75 28 3 8,05%
Somogy 41 24 4 8,21%
Nógrád 18 13 3 8,90%
Borsod-Abaúj-Zemplén 95 35 3 9,17%
Jász-Nagykun-Szolnok 40 30 8 9,55%
Veszprém 70 30 4 10,06%
Pest 395 240 32 10,25%
Békés 35 30 5 10,47%
Főváros 1043 596 142 10,74%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 78 61 17 12,20%
Komárom-Esztergom 59 61 3 12,59%
Heves 52 56 21 15,08%
ÖSSZESEN 2 420 1 472 309 9,32%

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo