Kinek ne lett volna életében olyan sugallatos pillanata – „aha”-élménye –, amikor megcsapta egy nagyon mélyről jövő felismerés? Hirtelen megvilágosodik egy bonyolult összefüggés, felötlik egy pompás ötlet, előáll a megoldás egy problémára, amin jó ideje rágódtunk. Hirtelen minden új fényben látszik. S ami furcsa: magától értetődő a megoldás. Miért nem láttam-értettem én ezt korábban?
Hol történik a felismerés aktusa, és honnan ered? John Kounios és Mark Beeman húsz éve kutatják a témát. Teóriájuk lényege, hogy az emberek gondolatfolyamataikat tekintve két csoportba oszthatók: elemző és intuitív típusra. Míg az analizálók racionálisan gondolkodnak és következtetnek, s mindez tudatos szinten megy végbe náluk, az intuitív egyének úgy brillíroznak a hirtelen megvilágosodásokban, hogy az javarészt a tudatalattiban zajlik, s ők intuitívan érzik, hogy közel járnak a megoldáshoz.
A megérdemelt jutalom
Kounios és Beeman a The Eureka Factor: Aha Moments, Creative Insights, and the Brain című munkájukban írják, a heurékaszerű áttörés legtöbbször úgy érhető el, hogy csődöt mondunk egy probléma megoldásában. Otthagyjuk, arrébb tesszük. Csakhogy a tudatalattink tovább dolgozik a megfejtésen. A Silva-féle agykontrollban jártas olvasóknak ez nem újdonság. Ott azt tanítják, hogy akármikor lehet kérdéseket intézni a tudatalattinkhoz – némán, a fejünkben, szuggesztíven, nyomatékkal –, ha elfelejtettünk egy infót, vagy új ötletre van szükségünk
Kounios és Beeman viszont kifejezetten azt hangsúlyozzák könyvükben, hogy csak akkor jön létre a reveláció, ha először erőnket megfeszítve agyalunk a problémán, s ha nem jutottunk semmire, és végül másfelé fordítjuk figyelmünket, ebben az „inkubációs periódusban” köpi ki a tudatalattink a választ. Ám ha nem strapáltuk magunkat először, nem lesz reveláció-jutalom.
Tevékeny és pihenő állapotban is aktívabb a jobb agyféltekéjük.
Tágabb, lazább asszociációkra képesek, ez a talaja a felfedezésnek.
Figyelmük képlékeny, könnyen megzavarható személyek.
Aha-pillanataik hirtelen, robbanásszerű megvilágosodások, azonnal végleges formában jelentkeznek, nem félkész gondolatokként.
A szerzőpáros szerint egy alvás után jobban emlékszünk az előtte megtanult információkra, mert ekkor is a tudatalattink dolgozik. És a jó hangulat is segíti a felfedezéseket. Ezért ér aranyat, ha mondjuk a munkahelyi miliő stresszmentes.(Szeretné tudni, melyik a legkevésbé stresszes meló?) A jutalom és a büntetés viszont egyaránt alapjában véve hatástalan az új meglátások előmozdításában. Az őrület – skizofrénia, bipoláris személyiség, kényszeres viselkedés – és az eredeti kreativitás kapcsolatát ugyancsak érzékletesen ecsetelik a szerzők. Szerintük a hangulatingadozások hozzásegítenek, hogy időről időre más perspektívából nézzünk a dolgokra.
Sok szó esik napjainkban arról, hogy a környezeti fenntarthatóság hosszú távú szempontrendszert feltételez. E könyvből kiderül, hogy a hosszú távú kontextusban gondolkodás serkenti a kreativitást és a megvilágosodások kipattanását. Azt is jó tudni, hogy ha mindennapi életünk motívumaitól távoli dolgokra – egzotikus helyszín, életszelet, életstílus – gondolunk, az olyan tudatállapotba helyez minket, amely kedvez az aha-élményeknek.
A spiritualitáson innen
Sajnos csak a könyv felénél mondatik ki (az egyik fejezetcímben), aminek már az első oldaltól kezdve ordítania kellene: „Az agyad többet tud, mint te.” És ezt is igazából úgy kellett volna fogalmazni: a tudatalattid többet tud, mint te. De a szerzők úgy látják, az agy „nem tud mindent”, eszköztára és potenciálja behatárolt. Odáig nem mennek el, hogy kimondják Jung után szabadon: a tudatalatti a kollektív tudatalattihoz kapcsolódva igenis képes szinte minden infót beszerezni. De ez már a psziché létét és az érzékszerveken túli érzékelést, a telepátiát feltételezi, ami túl spirituális-parapszichológiás terület a két szerzőnek.
Aki többet akar tudni a kreatív meglátások természetéről, annak ajánlom Arthur Koestler A teremtés című művét (1964, magyarul: 1998). Nála is a laza, tágas asszociálás a kulcs, ő „biszociációnak” nevezi az újszerű gondolatokat, amikor két vagy több egymástól látszólag független infó összeáll egy új meglátássá.
Egy családi cég vezetője szinte soha nem hozhat(na) zsigerből, megérzés alapján döntéseket, hiszen döntésével nem csak a cég eredményésségét kockáztatja, hanem a család megélhetését is. Ennek ellenére egy jó vezető nem nyomja el az ösztönös ötleteit, inkább a “cégtársak” elé tárja, megosztja velük, ha úgy tetszik, megszűri az ötleteket a cégtársak és kollégák érzelmi szűrőjén - mondja családi vállalkozásokkal foglalkozó szakértőnk, Horváth Dénes. További jó tanácsait ahhoz, hogy Ön legyen a legjobb családi vállalkozó, itt találja.
