Nem akármilyen cég vásárolta be magát a Waberer’sbe

A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer's a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejlesztések és a zöld energiaátmenet területén - jelentette be keddi közleményében a budapesti tőzsdén jegyzett olajipari nagyvállalat.

Barna Zsolt, a Waberer's International Nyrt. elnök-vezérigazgatója az együttműködési megállapodás aláírásakor elmondta, hogy

"a Mol-csoporttal kötött stratégiai megállapodás egy közel húsz éves partnerség megerősítése, amely új szintre emelheti a két vállalat kapcsolatát úgy, hogy maximálisan elkötelezettek a fenntarthatósági megoldások alkalmazásában. Meggyőződésem, hogy ez az együttműködés Magyarországon és a régióban is sikeresebbé tehet bennünket."

A hazai tőzsdén jegyzett két nagyvállalat jelenleg is számos területen működik együtt: a Waberer's több helyszínen nyújt komplex logisztikai szolgáltatást a Molnak, míg a magyar olajvállalat többek között üzemanyagot, kenőanyagokat értékesít a Waberer's számára, amivel mind a nemzetközi fuvarozás, mind a belföldi disztribúciós tevékenység területén stratégiai beszállítónak számít. A Waberer's-csoport, 2006 óta segíti különböző szolgáltatásokkal a hazai olajvállalatot, így többek között a százhalombattai Dunai Finomító üzemben, ahol három nagyobb raktárt üzemeltet, valamint részt vesz a Mol-csoporthoz tartozó pozsonyi Slovnaft finomító logisztikai kiszolgálásában is. Az együttműködést tovább bővítve, idén októbertől a Waberer's leányvállalata az MPK Mol Petrolkémia részére termelési logisztikai szolgáltatásokat is végez Tiszaújvárosban.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo