Ügyintézés, fogorvosi váró, hétvégi bevásárlás - bárhová megyünk a halk, vagy kevésbé diszkrét zene mindenhol eléri a fülünket, nem véletlenül.

A kellemes érzéseket és ezzel együtt a vásárlási hajlandóságot növeli, ha valami olyat tudunk a termékhez vagy a vásárlás körülményeihez kötni, ami a vásárló számára rokonszenves. Emiatt fogad bennünket a bevásárlóközpontokban kellemes illat és zene. (De nem csak ebben hasonlít az értékesítés és a randizás.)

Ha zenét adunk az ügyfeleknek, az a szakemberek szerint ez egy olyan plusz szolgáltatás, amellyel előnyt szerezhetünk a versenytársainkhoz képest. Az ügyfél örül és vásárol, de ez sincs nekünk ingyen, szolgáltatóként ezért viszont jogdíjat fizetünk.

Kép:Pexels

A törvény szerint a nyilvános zenefelhasználásáért – vagyis azért, ha az üzletben, étteremben, sporteseményen zenét sugárzunk. (Hogy pontosan ki fizet, ahhoz ld. keretes írásunkat.) Ha zenelejátszásra  alkalmas készülék van a vendéglátó helyünkön, kötelesek vagyunk jogdíjat fizetni, ha használjuk, ha nem. Ez egy régóta működő megoldás, hiszen percre pontosan ellenőrizni, nyomon követni az ország 40-50 ezer zenélő üzletét nem lehet. Ezért, ha egy üzletben zenelejátszásra alkalmas eszköz található, ott a magyar bírói gyakorlat azt vélelmezi, hogy ténylegesen szólni szokott a zene.

- Jogi szempontból a zene lejátszásának „nyilvánossága” a kulcskérdés. A magyar jogszabály szerint akkor nyilvános a zene lejátszása, ha az a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen történik. Illetve akkor is, ha ugyan nem szabadon bejárható helyszínen zajlik, de ott az üzemeltető felhasználó családján és annak társasági, ismerősi körén kívüli személyek gyűl(het)nek össze – foglalja össze a lényeget Tóth Péter Benjamin, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója.  Egyébként ez a szabály az egész nemzetközi szerzői jogi rendszerre igaz.

A jogdíj fizetés kötelezettsége mögött az a gazdasági gondolat húzódik meg, hogy az alkotás költségeit minden olyan szereplő között „osszák el”, akiknél a felhasználás hozzáadott értéket teremt. Nem lehet azonban általánosítani, a hozzáadott érték nagyon eltérő lehet a különböző helyzetekben, és ezt a tarifák kialakításánál is figyelembe veszik. Eszerint például egy koncertszervező esetében, ahol főszolgáltatás a zene, a hozzáadott érték nagyon magas, ezzel együtt a tarifa is. a tarifa is magasabb: a bevételek 9%-át kell jogdíjként megfizetni. Ezzel szemben egy szállodában, ahol gyakran háttérzeneként használják a zenei szolgáltatást, a tarifa is kisebb. Az Artisjus felmérése szerint a hazai szállodák az éves jövedelmük 0,1 százalékát fizetik ki szerzői jogdíjakra.

Annak érdekében, hogy arányosan viseljük a terheket, a kis családi vendéglő és az óriási balatoni hotel más és más tarifát fizet.  A számítások alapja az egy naptári évre érvényes, miniszter által jóváhagyott jogdíjközleményben vannak meghatározva, az Artisjus ez alapján számol és számláz.

- A tarifáknak a zene hozzáadott értékét kell alapul vennie a különböző felhasználásoknál – ennek megfelelően igen sokféle jogdíjmértéket kell alkalmaznunk. Természetesen különbséget teszünk a különböző vendéglátóhelyek között: például a település lélekszáma, a nyitvatartás, a befogadóképesség, a hely kategória szerinti besorolása alapján. Bárki tájékozódhat erről, a honlapunkon több kalkulátor található.

A bejelentés elmulasztása esetén a jogdíjon felül költségátalány fizetendő. Az, hogy egy-egy helyszín, szolgáltató eleget tesz-e a bejelentési és jogdíjfizetési kötelezettségeinek, az Artisjus munkatársai régiónként folyamatosan ellenőrzik.

A lemez után is fizetünk

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi van akkor, ha vállalkozásként vásárolunk egy zenei lemezt, vagy netán az interneten egy komplett albumot fájlként. Hiszen ekkor egyszer már fizetünk jogdíjat.

- CD kiadása esetén a lemezkiadó csak a saját felhasználása után fizet jogdíjat az Artisjusnak. Az ő díja tehát csak a nála jelentkező értéktöbbletet veszi figyelembe – hangsúlyozza a Tóth Péter Benjámin. - Ha ezt a felvételt később mások más formában felhasználják (pl. rádióban lejátsszák, online zeneáruházban értékesítik vagy éppen diszkóban, étteremben játsszák), ezek az új felhasználások is új jogdíjfizetéssel járnak.  Mint korábban is kitértünk rá, ez a szerzői jog egyik nemzetközileg ismert alapelve, amely azt a célt szolgálja, hogy a szerzők, előadók és gyártók anyagi fenntartásának költségeit mintegy “szétporlassza” mindazon személyek között, akik azzal kapcsolatban felhasználást végeznek, és ne az “első láncszem” fizessen mindent.

Arra kérdésünkre, hogy mi történik akkor, konkrétabb példát említve, ha mondjuk egy igazim autentikus görög éttermet nyitunk, és például autentikus zenét játszunk a vendégeinknek. Ebben az esetben kötelesek vagyunk a hazai jogdíjfizetési rend szerint teljesíteni? A kommunikációs igazgató lelombozta a kiskaput sejtő elmélkedésünket. Konkrét példánkra konkrét gyakorlat van, és ez érvényes természetesen nem csak erre a területre.  - Az Artisjus a gépzene-felhasználás esetén nemcsak a zeneszerzőket, hanem a felvételek előadóit és kiadóit is képviseli, akik természetesen autentikus népzenei felvételek esetén is rendelkeznek jogokkal. A görög népzenében sok átdolgozott zeneszám van, amelynek van élő zeneszerzője (bár az avatatlan fül autentikus zenének tartja), az Artisjus pedig köteles is arra, hogy ezeket a zeneszerzőket képviselje Magyarországon. Erre nézve szerződésünk van a görög szerzői jogkezelővel, az AEPI-vel, és rendszeresen utalunk is nekik jogdíjat kifizetésre az itt elhangzott görög művek után, tette hozzá Tóth Péter Benjámin.  Itt van azonban kivétel is, ha valaki tisztán autentikus népzene játszásával rendezvényt szervez (ilyenek pl. a táncházak), természetesen nem kell jogdíjat fizetnie. Ennek megállapításában egyébként a szakértőiket a Hagyományok Háza segíti, akikkel együttműködési megállapodásuk van ezen kérdések szakmai elbírálására.