Zene cikkek


Kaszáltak a magyar zenészek

Kaszáltak a magyar zenészek  

Több mint 13,5 milliárd jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek tavaly.
A zeneipar elmúlt két évtizedének legnagyobb sztárja Adele lett

A zeneipar elmúlt két évtizedének legnagyobb sztárja Adele lett 

Adele három albuma is csúcsra került.
Elhunyt Eötvös Péter zeneszerző

Elhunyt Eötvös Péter zeneszerző 

Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István-renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja – tudatta a család vasárnap.
Az állam miatt komoly bajban vannak a zenészek

Az állam miatt komoly bajban vannak a zenészek  

2023-ban közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus.
Amíg él nem találja ki, melyik üzletágnak hozta a legnagyobb hasznot a járvány

Amíg él nem találja ki, melyik üzletágnak hozta a legnagyobb hasznot a járvány 

2020 emberemlékezet óta a hangszergyártók- és kereskedők legjobb éve volt, amit az előzetes várakozások szerint 2021 még felül is múlhat. Csámpai Károly, a Mezzoforte Hangszeráruház ügyvezetője naplót vezetett a koronavírus-járvány kirobbanása óta arról, hogy milyen hangszerek és hangtechnikai eszközök iránt nőtt meg a kereslet.
Zene a koronavírus árnyékában - világháborús állapotok a jogdíjak beszedésénél

Zene a koronavírus árnyékában - világháborús állapotok a jogdíjak beszedésénél 

Kiugróan megnőtt az újonnan regisztrált alkotások száma a koronaévben, de ezek valószínűleg nem új dalok voltak, hanem a zenészek a félbemaradt számokat fejezték be a házi karanténban - erről, és sok másról is szó volt az Artisjus tavalyi évét bemutató sajtótájékoztatón.
Összművészeti jubileum - 40 éves a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Összművészeti jubileum - 40 éves a Budapesti Tavaszi Fesztivál 

Beethoven és Liszt munkái városszerte, vibrálóan pozitív energiájú soul-funk előadók, köteleken álmodozó akrobaták és barokk színház egy ódon templomtérben – és ez csak néhány program az április 3-19. között megrendezésre kerülő 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményáradatából.
Soha nem osztottak még ki ennyi jogdíjat

Soha nem osztottak még ki ennyi jogdíjat 

A közös hazai jogkezelő 9,3 milliárd forint jogdíjat osztott fel a dalok, zeneművek alkotói, illetve jogutódjaik között.
Internet vs. médiaóriások: elmaradt forradalom

Internet vs. médiaóriások: elmaradt forradalom 

A 2000-es évek elején még általános volt az az elképzelés, hogy az internet terjedése, az illegális letöltések és a tartalmak szabad áramlása meg fogja törni a nagy kiadók, stúdiók, médiavállalatok monopóliumát. Ez máig nem történt meg, a nagy médiavállalatok bevételei egyre csak nőnek, és a globális médiapiac centralizáltabb, mint valaha.
Ennyi zenei jogdíjat fizetünk

Ennyi zenei jogdíjat fizetünk 

1,3 milliárd forintot osztott ki az Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) magyar és külföldi jogtulajdonosoknak a médiában, üzlethelyiségekben lejátszott zenékért.

Mágnesként vonzzák a fiatalokat a fesztiválok 

A magyarok harmada szokott ellátogatni fesztiválokra, amelyek közül a könnyűzenei, gasztronómiai és városi fesztiválok iránt a legnagyobb a kereslet - derült ki a Kutatópont Kft. kutatásából.

Hiába finom minden, ha nem halljuk egymás szavát 

A nagy zajt kifogásolják az emberek leginkább az éttermek megítélésénél, állapították meg amerikai fogyasztóvédő szervezetek. A tapasztalatot alkalmasint osztja sok magyar étteremlátogató is.

Küszködik az Apple az online zenehallgatás piacán 

A streaming zeneszolgáltatási piacon a Spotify legközelebbi versenytársa, az Apple Music csupán feleakkora méretű - derült ki a svéd vállalat beszámolójából. Az első részvénykibocsátásra készülődvén egyértelművé váltak a számok: a szegmens nagyjából 42 százalékát tudhatja magának a Spotify. Ez 71 millió előfizetőt és 159 millió olyan felhasználót jelent, aki legalább havonta egyszer igénybe veszi a szolgáltatást.

A zene segíthet többet eladni 

A kereskedők a legkülönfélébb módszerekkel próbálják vásárlásra bírni a boltjukba betérőket. A jól elrendezett áru és a vonzó árak mellett bármilyen meglepő, az sem mindegy, hogy mi szól a hangszórókból.

Mibe kerül, ha szól a zene a boltban? 

Zene az kell, mert körülölel… Idézhetnénk stílusosan az ismert sorokat. Ám a lelkünkre ható muzsikáért a vállalkozásoknak mélyen a zsebébe kell nyúlnia a jogdíjak miatt. Utánanéztünk, hogy kinek, miért és milyen mélyen kell abba a zsebbe nyúlni.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Klímablog

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre 

Az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.

Infokom

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról 

Az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo