Az Európai Parlament és Tanács szociális rendszerek koordinálásáról szóló rendelete (továbbiakban: Koordinációs rendelet) alapján egy magánszemély csak egy ország szociális biztonsági rendszerébe tartozhat. A tevékenységüket szokásosan egy tagországban végző munkavállalók a munkavégzés helyének országában lesznek biztosítottak. Több ország érintettsége esetén a felételrendszer bonyolódik:

„Ha egy munkavállaló a tevékenységét szokásosan egynél több tagországban végzi, azonban jelentős részét a lakóhelyének országában, akkor a lakóhely országában lesz biztosított, függetlenül a más államokban végzett munkától.”

Felmerül a kérdés, hogy mit jelent ebben az esetben a jelentős rész? A Koordinációs rendeletben ezen kérdésünkre hiába is keressük a választ, ugyanis az erre vonatkozóan nem tartalmaz előírást. A választ a kapcsolódó végrehajtási rendelet rejti. Eszerint a munkavállaló munkaidejét és díjazását kell vizsgálni. Amennyiben a másik tagállamban való munkavégzés aránya az elkövetkező 12 hónapban eléri a 25 százalékot, akkor az már jelentősnek minősül és a munkavállaló lakóhelye szerinti szabályok lesznek az irányadók.  

Hogyan működik ez a gyakorlatban?

Tételezzük fel, hogy egy osztrák munkáltató heti egy nap home office-t engedélyez a munkavállalóinak és a munkaidő a hét minden napján egyforma. Az egy napi munkavégzés a lakóhely országában 20 százalékos részarányt eredményez, ami a végrehajtási rendelet alapján még nem minősül jelentősnek. Így, ha egy magyar munkavállalónak csak egy munkáltatója van, akkor a biztosítási kötelezettség a munkáltató székhelye szerinti országban, tehát Ausztriában marad.