Menekülőre foghatják a cégek

Az energiakrízis felgyorsíthatja az energiaintenzív szektorokban működő európai vállalatok elvándorlását a kontinensről, és amennyiben tartósan magasan maradnak az árak, az az európai ipari kapacitások leépüléséhez vezethet - derül ki a Reuters több iparágat érintő összefoglalójából.

A korábban olcsó orosz gázra épülő energiaigényes szektorokban, mint az alumíniumipar vagy műtrágyagyártás, sok üzem a bezárást követően már nem nyit ki újra, az újraindulás magas költségei miatt - közölte az európai fémgyártók szervezete, az Eurometax. A kohók újraindítása több százmillió euróba is kerülhet.

Az Európai Vegyipari Szövetség (Cefic) adatai szerint az európai vegyipari vállalatok megkezdték az ammóniagyártás visszafogását, az európai kapacitás több mint a felére esett vissza, és idén először Európa behozatalra szorult a műtrágya előállításához szükséges alapanyagból.

Korábbi jelentések szerint augusztusban kilenc éves csúcsra emelkedett az Európába irányuló amerikai műtrágyaexport. A norvég műtrágyagyártó Yara termelését kétharmaddal csökkentette és tervei között nem szerepel, hogy a korábbi szintre visszaemelje termelését.

A világ legnagyobb vegyipari cége, a BASF 2,12 milliárd euró veszteséggel zárta a harmadik negyedévet, míg egy éve még 911 millió euró nyereséget könyvelt el. A ludwigshafeni székhelyű vállalat, Németország legnagyobb gázfogyasztója idei termelési tervének csökkentésére kényszerülhet, ha nem jut elég gázhoz - idézte a Reuters a német vegyipari óriást.

(MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo