Még karácsony előtt extra juttatást fizet dolgozóinak a hazai McDonald's

A kihívásokkal teli munkaerőpiaci helyzet és a tartósan magas infláció miatt kiemelten kezeli a Progress Étteremhálózat Kft. a saját üzemeltetésében lévő McDonald's éttermekben a bérek és ösztönzők rendszerét. Az étteremhálózatban az idén már kétszer történt béremelés, többsíkú bónuszrendszereket vezettek be, sőt, decembertől egy új ösztönzőrendszert indítanak el és karácsonyi prémiumot is kapnak a munkatársak, beleértve a közreműködő diákokat is. Mindezt több mint másfél milliárd forint ráfordítással valósítja meg a vállalat az idén.

Közleményük szerint december 1-től elinduló új ösztönző, az úgynevezett megjelenési bónuszt vezetnek be, amivel azokat az éttermi kollégákat ismerik el, akikre megbízhatóan, stabilan lehet számítani, azaz például pontosan kezdik a munkát, illetve minden elvállalt műszakot teljesítenek. Ez az ösztönző a vállalat által üzemeltetett hálózat teljes bértömegét tekintve közel 10  százalékos növekedést jelent, a munkavállalók számára pedig – pozíciótól és étteremtől függően – akár 11  százalékos béremelésnek is megfelelhet.

Több mint másfél milliárd forintot fordít idén bérfejlesztésre és a dolgozók ösztönzésére a hazai McDonald's (Fotó: Depositphotos)
Több mint másfél milliárd forintot fordít idén bérfejlesztésre és a dolgozók ösztönzésére a hazai McDonald's (Fotó: Depositphotos)

Az ünnepi időszak előtt egyszeri támogatást nyújtsanak a munkavállalóiknak, ezért még december elején extra juttatást fizetnek mindenkinek. Ez a prémium minden, október 26-án már az étteremláncnál dolgozó kollégának jár, függetlenül attól, hogy mikor lépett be, rész- vagy teljes munkaidőben dolgozik-e, illetve ugyanúgy megkapják a közreműködő diákok, mint az állandó munkatársak.

Az éttermekben dolgozó vezetők számára az év elején külön ösztönzőprogramot dolgoztak ki, amely az adott étteremre vonatkozó pénzügyi célok túlteljesítését jutalmazza, és egyaránt vonatkozik a műszakvezetőkre, a helyettesekre és az étteremvezetőkre is. E program keretében átlagosan havonta fejenként több mint 100 ezer forintot osztottak ki a célokat elérő vezetőknek, február és augusztus között pedig az összes, erre fordított kiadás – járulékokkal együtt – megközelítette a 130 millió forintot. A vezetői csapat tagjainak mindezek mellett cafeteriát is biztosít a vállalat, amelyet minden juttatásra jogosult saját maga állíthat össze előre meghatározott elemekből.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo