Magyar helyzetkép a sokszínűségi és családbarát intézkedésekről

A mindkét nem és minden generáció számára családbarátnak mondható foglalkoztatási gyakorlatok bemutatása volt a célja az mtd Tanácsadói Közösség konferenciájának aminek fókuszában idén a családbarát munkahelyek kialakítása és a konkrét munka-magánélet egyensúlyát támogató intézkedések voltak. Ez alkalommal mutatták be a szervezet benchmark kutatásának eredményeit is.

Kép:"Mi leszek ha..." rajzpályázat

A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a sokszínűséggel egyre több vállalat stratégiai szinten is foglalkozik, és a 2010-es kutatás eredményeihez képest nőtt az átlagos Sokszínűségi Index. „A cégek első számú indítéka a sokszínűségi politika megteremtésében  demográfiai okokra vezethető vissza (minden korcsoport reprezentált, sok kisgyermekes dolgozik a cégnél), de további fontos indíték a tehetséges munkavállalók megtartása, az etikus magatartás, valamint, hogy a szervezeti kultúra része a diverzitás. Bíztató jel, hogy az elmúlt két évben kis mértékben nőtt a hátrányos helyzetű foglalkoztatott csoportok átlagos száma és az esélyegyenlőségi politika intézményesültsége a kérdőívet kitöltő cégek körében. Míg 2008-2010 között stagnált a munkáltatók – a Sokszínűségi Index alapján számított - esélyegyenlőségi és sokszínűségi teljesítménye, 2010-12 között kis mértékben, de javult.” – összegezte a kutatás eredményeit Tardos Katalin, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatója, az mtd Tanácsadó Közösség szakmai vezetője.

A Sokszínű és Családbarát Szervezet TOP 10 díj nyertesei
A konferencia díjátadó gálával zárult, amelynek során a Sokszínű és Családbarát Szervezet Top 10 díjjal ismerték el az esélyegyenlőség és családbarát vállalati intézkedések terén kimagasló teljesítményt nyújtó vállalatokat. A nyertesek az átlaghoz képest több hátrányos helyzetű csoportból érkező munkavállalót foglalkoztattak, több esélyegyenlőségi és sokszínűségi politikája intézményesült, és az átlagnál jóval több HR eszközzel és szolgáltatással, juttatással támogatták meg ezt a folyamatot.
A nyertes vállalatok ABC sorrendben:
Citibank Magyarország, Hewlett-Packard Magyarország Kft., Jabil Circuit Magyarország Kft., K&H Bank Zrt., Magyar Telekom Nyrt., Nestlé Hungária Kft., Nyírségvíz Zrt., Provident Pénzügyi Zrt., Unilever Magyarország Kft.
Újítás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy idén először Sokszínű Szervezet TOP 10 KKV külön díjban részesítettek egy kisvállalatot a nagyvállalatok mellett. A díjat a Rati Kft. ügyvezetője vette át. Ezzel a különdíjjal a kis- és középvállalati szektor szereplőinek felelősségét kívánják hangsúlyozni a díj alapítói, rámutatva arra, hogy vállalatmérettől függetlenül, van értelme törekedni a tudatosan felépített, sokszínű és családbarát szervezetté való válásra.
A munka-magánélet egyensúlya tekintetében a szakértők megfogalmazták, hogy a jelenleg érvényes munka törvénykönyve a legtöbb esetben nem a munkavállalóknak kedvez, és el kell szakadnunk attól a sztereotípiától, hogy a családbarát szemlélet csak a gyereket jelenti, hiszen bárkinek lehet beteg hozzátartozója, fogyatékos testvére, rokona stb., akik miatt szintén fontos, hogy milyen családbarát intézkedésekkel segítik a dolgozókat. Ugyanakkor az is látható, hogy a családbarát intézkedések, a társadalmi felelősségvállalás nem csak a nagy szervezetek privilégiuma, a kis és középvállalatok is lehetnek családbarátok, ha a vezetőség, a tulajdonos elkötelezett. A munkaadói márka építése könnyebb, ha van már egy ismert termékmárka illetve fontos az X és az Y generáció felé történő kommunikációt megkülönböztetni.

Az atipikus foglalkoztatás sikeres alkalmazásához a résztvevők egyetértése alapján három tényező szükséges: a transzparencia, a bizalom és a kommunikáció. Az apaszerep témakörben megállapították a résztvevők, hogy kulcsfontosságú ennek a tudatos kifelé kommunikációja és végül magánjellegű gyerekintézmények rendszeréről, ún. vállalati bölcsődék és óvodák fenntarthatóságáról, működtetéséről mutattak be konkrét,nagyon jól működő gyakorlatokat.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo