Leállítja Brüsszel a kormány új ötletét

A nemrég kiírt 420 milliárd forintnyi uniós támogatású építőipari - szennyvíz - projekt leállítását kérte az Európai Bizottság a magyar kormánytól - írja a Világgazdaság. Az erre kitalált "tömbösített" közbeszerzés - ami csak néhány nagy céget juttatott volna esélyhez - az Unió szerint versenyellenes.

Kép:Pixabay

Csak néhány hete jelent meg a felhívás összesen 420 milliárd forintnyi szennyvízberuházásra, az Európai Bizottság máris a közbeszerzési eljárás leállítását kérte. A március végén "tömbökben” meghirdetett pályázatokon a tervek szerint 2020-ig választanak nyertest egyes uniós pályázatokra, a következő körben pedig már csak a kiválasztottak mérkőzhetnek a konkrét projektekért.

Versenyellenes rendszer

A Világgazdaság értesülése szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) is érkezett már bejelentés a megatenderrel kapcsolatban, amely szerint az állami megrendeléssel a legnagyobb piaci szereplőket - mint a mélyépítésben nehézsúlyúnak számító Duna Aszfalt Kft., a Mészáros és Mészáros Kft. vagy a Békés Drén Kft. - stafíroznák ki a következő négy évre - írja a vg.hu.

Brüsszel azonban nem az esetleges korrupciógyanú miatt akasztaná meg a tendert, hanem mert a lebonyolításhoz választott központosított keretmegállapodásos módszert komplex infrastruktúrafejlesztésre alkalmatlannak, költségesnek, ráadásul versenyellenesnek találja. A kiíró ugyanis a 70 milliárdos tömbökhöz illő, méretes referenciákat kér - például az utóbbi három évben 15 milliárd forint árbevételt a közbeszerzés tárgyából -, ezzel pedig a bizottság szerint kizár egy sor vállalkozást a versenyből.

Nem lesz ebből gyors pénz?

A lap hangsúlyozza, Brüsszel újabb figyelmeztetésével elbukni látszik a brüsszeli pénzek gyors lehívásának terve, legalábbis a két fő pillére megremegett. A bizottság nem támogatja a pályázatok gyors lezavarását a keretmegállapodásos módszerrel, pedig a magyar kormány a 2020-ig szóló támogatási keret infrastruktúrafejlesztésre szóló pénzeinek elköltését így tervezi.

A brüsszeli források gyors kiszórását (2017. közepéig minden pályázatot kiírnának) is ellenzi a bizottság, egyértelművé tette, hogy nem fog a magyar tervekben szereplő 50 százalékos támogatáselőleget fizetni. (Amit a kormány döntése szerint a támogatási szerződés megkötésekor le lehetne hívni.) a Ha Budapest mégis ragaszkodik a tervhez – amint ezt a Miniszterelnökség a Világgazdaságnak leszögezte –, a gáláns előleget a költségvetésnek kell állnia. A vitának a közbeszerzési eljárásfajtáról pedig ennél is nagyobb a tétje.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo