Komoly feladatot kell teljesíteniük a hazai pénzügyi cégeknek

Hatalmas károkat okoz a kiberbűnözés a pénzügyi szektorban, amire az Európai Unió választ kíván adnia az úgynevezett DORA rendelettel. A már jövőre élesben működő kiberszabályozás segít felkészíteni az európai, köztük a hazai pénzügyi szervezeteket az online támadások kivédésére – hívja fel a figyelmet az EY. A vállalatoknak jól felfogott érdeke, hogy megfeleljenek a DORA által nyújtott minimális elvárásoknak, de érdemes egy jóval komplexebb, személyre szabott megközelítés alkalmazni, hogy mindenképp elkerüljék a komoly anyagi és reputációs kárral járó biztonsági incidenseket.

„Az adathalászat, a rosszindulatú malware programok és a kibertámadások már évek óta a legnagyobb kockázatot jelentik a vállalatok működése szempontjából. A DORA bevezetésével az Európai Unió célja, hogy megerősítse a kontinensen működő pénzügyi cégek online védelmi képességeit. A szinte teljesen betörésbiztos rendszerek kiépítéséhez azonban technológiai és szervezeti szempontból is komoly feladat hárul a társaságokra, amiben sokat segíthet, ha tapasztalt külső szakértőket is bevonnak a folyamatba” – hangsúlyozta Zala Mihály, az EY Magyarország kibervédelmi üzletágának vezetője.

A DORA által kijelölt feladatok elsősorban a társaságok informatikai osztályait érintik majd, azonban a szabályozás összetettsége és a hatóságokkal való kapcsolattartás miatt a compliance szakemberek együttműködése is meghatározó lehet a sikeres felkészülés és a szabályok alkalmazása során egyaránt.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo