Kiva, kata: sokan vannak, de nem elegen

Az adatok jelenlegi feldolgozottsága szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára mintegy 51 ezer, a kisvállalati adóra vonatkozóan pedig közel 10 ezer bejelentkezés történt.

A kezdeti nagyszámú érdeklődést tekintve a kisadózók tételes adója (kata) igazán komoly segítség lesz a hazai mikrovállalkozásoknak, de lényeges könnyebbséget nyújt az egészen kicsi, mondhatni önfoglalkoztató vállalkozások számára is – az NGM közleménye szerint. A kata-t választó kisadózók valószínűleg így vélekedtek, az legalábbis ötször annyian választották, mint a másik slágerterméknek szánt kivát.

A kisvállalati adó (kiva) a tárca becslései szerint több százezer vállalkozásnak nyújt kedvezőbb adózási feltételeket - bár egyelőre alig közel tízezren választották. Ennek a csoportnak a „kemény magját”, a legnagyobb nyerteseket azonban az ennek töredékét jelentő, 5-25 fős vállalkozások adják (40-50 ezer vállalkozás). Ez a csoport számosságában kevésbé jelentős, de a foglalkoztatásban betöltött súlya számottevő, így az átlépők számát figyelembe véve az új adónem számos munkavállaló foglalkoztatását segítheti elő. A kisvállalati adóval kapcsolatban pedig a nemzetgazdasági tárca bízik abban, hogy miután az alkalmazás során a könyvelői szakma is jobban megismeri ezt az adózási szemléletet, a későbbiekben lényegesen bővül majd az új adónemet választók száma.

Kata, kiva, eva, tao: kinek melyik való?
A két új adónemmel, a kivával és a katával együtt igen szélessé vált a kínálat, amelyből a kis- és közepes vállalkozások választhatnak. Bár év közben csak a katára lehet bejelentkezni a jövőbeni döntéseket megkönnyítheti, ha a vállalkozások kiszámolják, mely forma lenne számukra a legkedvezőbb.
A kiva szabályairól itt olvashat!

A megszokott társasági adórendszer – főképpen a kisvállalkozások és azok könyvelői számára – már begyakorlott, rutinfeladatokat jelent a mindennapokban, a kiva esetében pedig meg kellett volna ismerkedniük egy merőben új szabályrendszerrel. Ráadásul a jogalkotó szinte valamennyi adózással foglalkozó törvényben módosította menet közben az új adónemre vonatkozó előírásokat. "Sokaknak nem volt mindemellett világos, hogy mit kell tennie a cégnek, ha a társasági adó hatálya alól szeretne átjelentkezni a kivába" - sorolta Zara László a Piac&Profit kérdésére a kiva iránti visszafogott érdeklődés okait.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo