Itt a bizonyíték: még dübörög a válság!

Idén augusztus végéig több cég ment tönkre Magyarországon, mint 2008-ban egész évben. Akkor december végéig 11 451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt 11 512 jutott hasonló sorsra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. 2009 első nyolc hónapjához viszonyítva a növekedés 19 százalékos.

Az esztendő nyolcadik hónapjában a szabadságolások miatt évről évre alacsony az induló cégbírósági eljárások száma, így nem meglepő, hogy az augusztusban fele annyi felszámolást tettek közzé, mint júliusban. Ennek ellenére az előző év azonos havához viszonyított növekedés csaknem 50 százalékos: tavaly augusztusban 576 céggel szemben indult fizetőképességi eljárás, idén viszont 857-et regisztrált az Opten. „Idén már több felszámolási eljárás indult meg, mint a válság elejét is magában foglaló 2008-ban. Akkor egész évben 11 451 cég ment tönkre, most 11 512-vel szemben indult meg az eljárás augusztus végéig" - mondta el Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A tavalyi év azonos időszakhoz képest az idei első 8 hónapban 19,2 százalékos a növekedés, így az igazgató szerint a tendencia nemhogy a bedőlések növekedésének lassulásáról, épp ellenkezőleg, gyorsulásáról tanúskodik.

Lassabb ütemben bár, de az előző év azonos időszakához képest emelkedett a végelszámolással megszüntetett cégek száma is. Tavaly nyolc hónap alatt 8880 cég bezárásáról hoztak döntést a tulajdonosok, idén viszont már 9743 cég húzta le a rolót, így a növekedés nem egészen 10 százalékos. „Itt is figyelemre méltó, hogy bár augusztusban általában kevés új eljárás indul, a most bejelentett végelszámolások száma mégis meghaladja az ezret, ami néhány éve még a legerősebbnek mondott hónapokban is elképzelhetetlen lett volna" - hívja föl a figyelmet az Opten igazgatója.

"Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az inkább erősödő, mint gyengülő válságjelenségek ellenére a cégalapítási kedv alig lanyhult" - figyelmeztet Csorbai. Tavaly nyolc hónap alatt 31 404 új társaságot jegyeztek be, idén pedig 30 494-et, így a csökkenés értéke mindössze 2,9 százalék, vagyis a válságnak továbbra sincs „visszatartó ereje". Ez a szakember szerint nemigen magyarázható mással, mint hogy a bedőlt cégek nyomdokain, azonos tulajdonosi körben újabb vállalkozások alakulnak, amelyek a statisztikák szerint adósságokat felhalmozva gyakran ugyanarra a sorsa jutnak, mint elődeik. „Az előző kormány nem foglakozott ezzel a problémával, sőt enyhítette a belépési korlátokat. Itt lenne az ideje, hogy egy határozott szabályozással végre kizárják a rendszerből az adósságszédelgőket" - véli az Opten stratégiai igazgatója.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo