Harmadával olcsóbban is vehetnék a földgázt a cégek

Bár a vállalati fogyasztók már 6-8 éve a szabadpiacon is beszerezhetik a működésükhöz szükséges villamosenergia- és földgázmennyiséget, a kis- és középvállalatok 72 százaléka még sosem kért be árajánlatot energiakereskedőtől annak érdekében, hogy csökkentse közüzemi számláit – derül ki a Tarifa24 felméréséből.

Kép: SXC

A Tarifa 24 adatai szerint a kis- és középvállalkozások (kkv-k) 44 százaléka nem számít érdemi díjváltozásra, míg 25 százalékuk díjemelkedéssel kalkulál. Pedig a tavaly bekövetkező olajárzuhanást követve a valóságban a szabadpiacon szerződő cégek a következő éves időszakra a földgáz esetében 33, míg a villamosenergia-számlájukon 19 százalékos átlagos megtakarítást tudtak elérni.

A közel 1300 kis- és közepes méretű vállalkozás bevonásával elkészült felmérés szerint a cégek kétharmada tisztában van vele, hogy az energiakereskedők versenyeztetésével csökkentheti közműszámláit, és ugyanilyen mértékben tájékozott arról is, hogy a kereskedőváltás nem jár anyagi kiadással. Ennek ismeretében különösen furcsának tűnhet, hogy 72 százaléknyian mégsem tettek lépéseket ebben az ügyben.

„A cégek eddigi passzivitására azonban van ésszerű magyarázat– mutat rá Tóth Zoltán, az Energymarket24 Kft. ügyvezető igazgatója. „Az energiakereskedők ajánlatait összegyűjtő brókercégek eddig főként a nagyobb vállalatokat célozták szolgáltatásaikkal, a kisebb cégeket kevésbé érték el. Szakértői támogatás híján a bonyolultnak tűnő szakkifejezések és az adminisztráció sok céget kivárásra késztetett az elmúlt években. Ez azonban gyökeresen változhat most, amikor az eddig megkötött szerződések adatai szerint a villamos energia díjának ötöde, míg a földgázszámlának a harmada is megspórolható.” (És a kkv-k kegyeiért egyre élesebb a verseny a piacon.)

Most érdemes körülnézni

Mivel a hazai szabályozás alapján az energiaellátási szerződések legnagyobb részét egy évre kötik, a szabadpiaci energiaárak mindig fél-egy évvel követik a világpiaci energiahordozók árának alakulását. A következő évre új szerződést kötők tehát éppen ebben az időszakban profitálhatnak majd a tavalyi világpiaci olajárzuhanás hatásából. Ez a tény azonban, úgy tűnik, alig ismert a hazai kkv-k körében. A megkérdezetteknek ugyanis mindössze 12 százaléka számít a következő egy év során 5 százaléknál nagyobb mértékű díjcsökkenésre, miközben 25 százaléknyian díjemelkedéssel kalkulálnak.

A Tarifa24 várakozása szerint a kereskedők által kínált jelentős tarifacsökkenés a következő egy év során jelentősen aktivizálja majd a versenypiaci beszerzésre jogosult vállalatokat: a földgázpiacon az érintettek negyede, míg a villamosenergia-piacon mintegy 40 százaléknyian is új szerződést köthetnek. Ehhez – igaz, különböző feltételekkel – a felmérésben részt vevő cégek 67 százaléka venné igénybe energiabróker segítségét.

Az energiakereskedőkkel szemben ugyanakkor némi óvatossággal találkozhattunk: a megkérdezettek 46 százaléka csak abban az esetben kötne szolgáltatói szerződést az energiabróker kalkulációja szerint legkedvezőbb árat kínáló szereplővel, ha annak korábban már találkozott a nevével. „Ez az óvatosság akkor is méltányolható tudatosságot mutat, ha figyelembe vesszük, hogy a gáz- és áramellátás biztonságára az állam vállal garanciát” – mondta Tóth Zoltán.

Egymásra licitálnak a kereskedők a kkv-k kegyeiért
Igazi versenyhelyzet alakult ki az elmúlt években a vállalati ügyfelekért az energiapiacon, a kereskedők újabb, és újabb ajánlatokkal bombázzák a kkv-kat. De hogyan profitálhat ebből egy vállalkozás? Erről kérdeztük dr. Uzonyi Zoltánt, a Magyar Energiakereskedők Szövetségének elnökét.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo