Hány családi cég éli túl a generációváltást?

A családi vállalkozások száma Magyarországon mára meghaladja a 150 ezret, a gazdasági jelentőségük pedig óriási, hiszen a milliárdos árbevételű hazai cégek mintegy ötödét adják. Az első generációváltást azonban átlagosan csupán 30 százalékuk éli túl, így nem túlzás azt állítani, hogy a kkv-k egy jelentős részének sorsa múlik ezen a sokdimenziós, üzleti és emocionális döntések sorát megkívánó folyamaton – nem csoda, hogy még népszerű televíziós sorozatot is ihletett a kérdés. A fajsúlyos témát Avidor Andrással, vállalkozásfejlesztési és networking szakértővel, a BNI Magyarország vezetőjével jártuk körül.

„A másik dolog, ami segítségünkre lehet a generációváltás során, és szinte minden olyan lépésnél és kihívásnál, ami egy vállalkozás életében felmerülhet, az a közösség. Bármilyen kérdéssel is találjuk magunkat szembe, más cégek már nagy eséllyel keresztülmentek rajta, így tapasztalataik és tanácsaik támpontot nyújthatnak a számunkra leginkább megfelelő megoldás megtalálásában. A BNI, a világ legnagyobb üzleti közössége éppen ezért jött létre: a rendszeres találkozók, networking események, mesterelme- és tudásátadó események, üzletfejlesztő rendezvények és képzések által együtt léphetünk előre, a sikertörténetek pedig mindannyiunkat inspirálnak – még egy olyan nehéz területen is, mint a generációváltás” – teszi hozzá Avidor András.

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo