Fizetésemelést kérnek a kollégák? Akkor rossz a vezető

Több mint egymillió alkalmazottat kérdezett meg a Gallup Intézet egy felmérésben arról, hogy mire van szükségük a legtehetségesebbeknek a munkahelyüktől. A kutatás eredményei szerint a tehetséges dolgozóknak elsősorban kiváló vezetőkre van szüksége. Egy jó közvetlen munkahelyi főnökre.

Rossz főnök mellett a magas fizetés sem elég motiváló tényező, viszont egy igazi példaképet, akire fel lehet nézni, a világ végére is követnek az emberei. Ez mutatják „Az év munkahelye”díjas cég elemzésének tanulságai is.

Egy másik kutatás, amit egy olyan ügyfelem végzett, akik 2006-ban elnyerték „Az év munkahelye” címet, a munkatársaknak a céggel szembeni legfontosabb elvárását vizsgálta.

Azt gondolná az ember, hogy nyilván első helyre a pénz jött ki. Hát nem! Hát akkor? Hogy értékeljék, elismerjék a munkájukat, megdicsérjék őket, ha valami jót csináltak, a vezetés vegye figyelembe az egyéni problémákat. (Pl. intézni kell napközben valami hivatalos ügyet, előbb kell menni az oviba a gyerekért, stb…) Az szeretnék inkább, hogy legyen beleszólásuk a dolgokba, az ötleteikkel ők is hozzájárulhassanak a céghez. A fizetés csak a 6.(!) helyen végzett.

Nem sok pénzt vagy kényelmes irodát akarnak a beosztottak. Az a fontos, hogy értékesnek érezzék magukat.

Hogyan alakíthat ki jó kapcsolatot a munkatársaival?

Ha megtanulja észrevenni az emberei pozitív oldalát, és ezt erősíti bennük, szárnyalni fognak.

Kép:Pixabay

Egyes afrikai törzseknél, amikor valaki valami disznóságot csinál, lop, hazudik, vagy bármi rosszat tesz a másikkal a törzsön belül, nem megbüntetik, hanem körbeállják a falu közepén. Szépen odagyűlik az egész törzs. Aztán két napon keresztül sorolják mindazon jó dolgokat, amelyeket valaha is tett. Valahol értik és tudják, hogy minden ember alapvetően jó!  Ebben az afrikai törzsben tovább éltetik felnőttkorban is a gyerekmeséket. Tudják, hogy a jónak kell győzedelmeskednie. Tudják, hogy mindannyian jónak születünk, és mindannyian békére, boldogságra, szeretetre vágyunk.

Hét motivációgyilkos hiba, amit el kell kerülnünk
A jó munkavállaló, a jó szakember „hiánycikk”, a vállalkozások hajlandók akár mélyebben is a zsebükbe nyúlni értük. Számolni kell azzal is, hogy a legjobb, legkeresettebb kollégák elcsábulhatnak, és komoly erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a munkavállalók e csábításnak ellenálljanak. A munkahelyi hangulat és környezet nem csak motiválhat, itt követünk el leggyakrabban súlyos hibákat, amelyek lerombolják az alkalmazottaink motivációját. Összeszedtük ezekből a hét leggyakoribbat!
A mi kultúránkban már a gyerekkori hülyeségeket is büntetik. Nem segítenek a gyereknek abban, hogy visszataláljon önmagához. A nevelési stratégia alapjaiban hibás, hiszen nem emlékeztetik rá, hogy ő tulajdonképpen milyen csodálatos és jó gyerek. Így aztán egyre több és egyre nagyobb hülyeséget csinál. Ettől persze egyre rosszabbnak gondolja magát, és innentől fogva természetesen másokat is.

Én nem hiszek abban, hogy az Ember rossz! Mindig a jót keresem benne. Ahogy egy édesanya is a jót látja a gyermekében. Vezetőként Önnek is ez a dolga a kollégákkal!

Hogyan fókuszáljon vezetőként az emberei jó oldalára?

Vizsgálja meg, hogy mennyi időt tölt a munkatársai pozitív dolgaival és mennyit a negatívakkal. Akkor jó a stratégia, ha az arány nagymértékben a pozitív irányába tolódik el.

Helyezze a hangsúlyt a jóra!

Ha a kollégák bármi jót csinálnak, azt vegye észre, azt dicsérje!

Segítse a kollégáit azzal, hogy naponta elmondja nekik, hogy büszke rájuk, hogy jól teszik a dolgukat, hogy csodás kollégák!

Ha egy munkatárs hibázik

Sok cégben, ha egy munkatárs hibázik, megpróbálja elfedni azt. Ebből aztán további zűrzavarok lehetnek. Hogy tiszta maradjon a cég, és ne legyen „sunnyogás” fontos,  hogy a hibákat fővesztés nélkül el lehessen mondani. Ne szidja a munkatársait, ha hibáztak, hanem adja meg a lehetőséget, hogy kijavítsák a dolgot.

Nálunk a munkatársi gyűlésen a kollégák egymás előtt is bátran elmondják, hogy mit rontottak el. És még valami: hozzá teszik, mivel garantálják, hogy legközelebb ne fordulhasson elő ugyanaz a hiba.

Fontos, hogy vezetőként adja meg a lehetőséget a hibák elismerésére és kijavítására, majd egyből fordítsa figyelmét a munkatárs érdemeire újból. Ezekkel a módszerekkel érheti el, hogy kollégái értékesnek és szeretettnek érezzék magukat a cégben.

Ez pedig a legjobb motiváció!

Piroska Gyula A cégvezetők barátja piroskagyulatrening.hu [email protected]

Véleményvezér

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.
A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek

A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek 

A megszorítások, extraadók ellenére továbbra is sok helyen lyukas a költségvetés. A tervezett áfa bevételek és a valóság között szakadék tátong.
Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben

Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben 

Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.
A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester

A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester 

Bízzuk nyugodtan kecskére a káposztát, ez a magyar jogállamiság legújabb mérföldköve.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo