Erős az igény az IT-tanácsadásra az adószakértők körében

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete 2018 tavaszán felmérést végzett tagsága körében arról, hogy mennyire képes a szakma alkalmazkodni a területet érintő folyamatos jogszabályi, technológiai, üzleti és munkaerő-piaci változásokhoz.

„A szakmabeliek többsége tisztában van a környezetében zajló változási folyamatokkal, és jórészt szükségét is érzi ezeknek. Jövőjük szempontjából a legveszélyesebbnek a szakemberek közös fellépésének hiányát értékelik, egyéni alkalmazkodási stratégiájukkal elégedettebbek.” – foglalta össze Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke a felmérés eredményeit.

A változások különböző területeire eltérően reagálnak a megkérdezettek. A legnagyobb nehézséget az új – leginkább az ellenőrzésekhez kapcsolódó – adminisztrációs eszközök bevezetése miatti terhelés jelenti a megkérdezetteknek. Minden három kollégából kettőnek okoznak jelentős feszültséget ezek.

Ellentmondásos a technológia megítélése

Adózás 2019: könnyes búcsú a cafeteriától
Beszántották a cafeteriát, így jövőre csak a SZÉP kártya marad meg béren kívüli juttatásként, vonzóbb lesz a kiva, elhal az eva, többet adóznak az alkoholos italok, drágul a cigaretta, megszűnik a baleseti adó, és bevezetik a bevándorlási különadót.
Az új IT-eszközök elterjedését azonban majdnem annyian érzik pozitívnak, mint ahányan fenyegetőnek. A válaszadók 40 százalékot kissé meghaladó része szerint közepesnél nagyobb, miközben 40 százaléknál valamivel alacsonyabb arányban vélik úgy, hogy a közepesnél kisebb mértékű fenyegetést jelent az IT-technológia. A válaszadók megosztottsága utalhat arra, hogy a várakozások és a félelmek egyszerre vannak jelen a kérdéskörrel kapcsolatban.

Ez a változás két irányba is kifuthat. A rutinmunkák csökkenése feleslegessé teheti a könyvelők munkáját, de lehet, hogy a jövőben jobban fókuszálhatnak majd a kreatívabb, tanácsadás jellegű feladatokra. Nem önmagukban a technológiai fejlesztések jelentenek nehézséget a szakembereknek, hanem azok, amelyek növelik az adminisztrációs terhelést. Az informatikai változásokhoz hasonlóan megosztja a válaszadókat a szakma megszűnésétől való félelem. A válaszadók közel fele sokat foglalkozik ezzel a problémával. Egyharmadukat viszont nem nagyon foglalkoztatja a kérdés, és több mint egytizedük nem gondolt még erre egyáltalán. Vagyis bár nem tekintik biztosnak a szakma megszűnését, és nem nyomasztja őket ez a lehetőség, de többségük úgy véli, hogy a hagyományos könyvelés megszűnése valószínű lehetőség.

Miközben a közös fellépést kritikusan szemlélik a megkérdezettek, egyéni alkalmazkodási képességükkel kapcsolatban bizakodóbbak. Csak nagyon kis számban voltak azok, akik úgy érzik teljesen elbuktak az alkalmazkodásban, és csak minden 15. válaszadó alkalmazkodik közepesnél rosszabbul. Közepesnél jobban alkalmazkodik a válaszadók csaknem háromnegyede.

Oktatásra, tanácsadásra van igény

Arra a kérdésre, hogy milyen szolgáltatások, eszközök segíthetnék alkalmazkodásukat, illetve, hogy ők maguk mit tesznek meg ennek érdekében, a választ adók a szakmai továbbképzéseken túl igényelnének informatikai oktatást és közvetlen informatikai tanácsadást is. Bíznak abban, hogy a hatékony érdekképviselet segítene az adminisztráció csökkentésében, és abban, hogy a döntések ne hatásvizsgálat nélkül az érintettek feje felett szülessenek meg.

Többen hangsúlyozták, hogy az érdekképviselet fontos célterülete lehetne a szakma presztízsének növelése a piaci szereplők körében, a zugkönyvelők kiszűrése, az ügyfelek elvárásainak menedzselése. Azt is többen felvetették, hogy az egyesületnek a szűken vett szakmán túl az általuk kiszolgált kis- és mikró vállalkozások érdekeit is képviselni kellene, mert e kör jelentős része nem áll készen a változásokra, amelyről a döntéshozók – úgy tűnik – nem tudnak.

A válaszokból pozitív kép rajzolódott ki a változásokhoz való alkalmazkodás érdekében megtett saját lépésekről is. Jól látszik, hogy a szakmának vannak elképzelései a szükséges teendőkről: ezek között megtaláljuk az önfejlesztést, a számítástechnikai ismeretek megszerzését, az informatikai beruházásokat, a szervezetfejlesztést, az ügyfelek fejlesztését és az új szakmai irányok feltérképezését. A lemondást, meghátrálást takaró néhány válasz hátterében felfedezhetjük a demográfiai okokat (idősebb válaszadó) és éppen a változások miatt fellépő időhiányt, amely a fejlesztések gátja lehet.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo