Elképesztő: tízből kilenc menedzser beteg!

A Budai Egészségközpont tavalyi menedzserszűrési statisztikái szerint a feszített munkatempó, a pszichés terhelés, valamint a mozgásszegény életmód miatt olyan betegségek alakulhatnak ki, amelyekre gyakran csak a rendszeres szűrővizsgálatok derítenek fényt. Az elmúlt évben az elvégzett több mint 4000 menedzserszűrés alkalmával a vizsgált páciensek közel 90 százalékénál diagnosztizáltak valamilyen megbetegedést, és közel 21000 diagnózis született. A statisztikák rávilágítanak a prevenció jelentőségére a fokozottan leterhelt vezetői réteg életében.

A szűrések alkalmával időben felfedezett betegségek a diagnosztizálást követően nagy arányban sikeresen gyógyíthatók. Konkrét esetekkel bizonyítható, hogy a korai stádiumú, de súlyos betegségek esetében életeket is menthet a menedzserszűrés" - mondta Kiss András, a Budai Egészségközpont marketing és értékesítési igazgatója. „Azáltal, hogy kiszűrjük a kockázati tényezőket csökken a betegállományban töltött idő. A vezetők kiegyensúlyozottá és motiválttá válnak, így teljes mértékben munkájukra koncentrálhatnak. Ez munkaadó és a beosztottak számára is jelentős előnyöket eredményezhet" - tette hozzá Kiss András.

Elhízás, rövidlátás, fogszuvasodás

A menedzserszűrések  során diagnosztizált, leggyakoribb betegségek közé tartozik többek között az elhízás, a rövidlátás, a fogszuvasodás, valamint a magas vérnyomás és koleszterinszint. Ezek mellett jellemző még a gyomorfekély, a szívtáji fájdalom, és az emésztési zavarok, de előfordulhatnak alvási és potenciazavarok is. Az összes diagnózis mindössze 12 százaléka volt a „Sine morbo" azaz betegség nélkül. A vizsgált páciensek 11 százalékánál diagnosztizáltak daganatos megbetegedést, ám ezek több mint 95 százaléka jóindulatú elváltozás. A csupán 2 százalékot elérő rosszindulatú daganatok 19 százaléka a bőrt, szintén 19 százaléka a nyirok és vérképző szerveket és egyenlő arányban 14-14 százaléka az emlőt, az emésztőszerveket, valamint a prosztatát érinti. Kisebb arányban diagnosztizáltak rosszindulatú elváltozást a vesében (5%), valamint a légzőszervekben (5%).


Diagnosztizált betegek aránya - forrás: Budai Egészségközpont

A szervrendszereket tekintve a leggyakrabban érintett területek az endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek (25,8%), a szem (20,3%), valamint a keringési rendszer (11%). Ritkábban fordulnak elő a légzőrendszer és légutak (1,9%), valamint például a fül betegségei (kevesebb mint 1 százalék). A felgyorsult munkavégzéssel járó fokozott stresszre utalhat, hogy a vizsgálatok során 6 százalékban diagnosztizáltak emésztőrendszeri betegségeket.

Inkább lúdtalp, mint idegrendszeri baj

Érdekesség, hogy a legnagyobb számban - a vizsgált páciensek több mint 9 százalékánál - előforduló betegség a lúdtalp, ezzel szemben idegrendszeri megbetegedéseket például csak kis számban diagnosztizáltak. A mozgásszegény életmód miatti elhízás pedig a páciensek közel 8 százalékát érinti. Emellett a magas vérnyomás (7,1%),  a rövidlátás (5,3%), valamint a fogszuvasodás (4,4%) a legjellemzőbb betegségek a vezetők körében.

A Budai Egészségközpontban
alap, és teljes körű kivizsgálásra is lehetőség van. A vizsgálatok egy időben és egy helyen zajlanak. Garantált a teljes diszkréció, és a szakemberek további egészségmegőrző programok kidolgozásában is segítséget nyújtanak. A vizsgálatok alapján minden részletre kiterjedő, személyre szabott összefoglaló vélemény és egészségterv készül, az egészség megőrzésére tett javaslatokkal, valamint a teendők ütemezésével.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo