Csúszna a szegedi autógyár építése? Megszólalt a BYD

A BYD hosszú távra tervez Európával, és a magyarországi gyár építése is a tervek szerint halad – közölte a BYD Hungary.

A májusban bejelentett döntés szerint az egyik, 105,1 millió euró értékű projekt célja egy vezetéstechnológiai rendszer kidolgozása, amely a mesterséges intelligenciára építve lehetővé teszi a járművek önálló tanulását a vezetési szituációkról valós időben gyűjtött adatok elemzése alapján.

A másik kutatás-fejlesztési beruházás még nagyobb volumenű, 141 millió euró értéket képvisel, és a BYD hajtáslánc-technológiájának továbbfejlesztésére, az elektromos járművek teljesítményének és energiahatékonyságának növelésére irányul.

A HIPA közleményében kitérnek arra, hogy a közelmúltban jelentették be, hogy a BYD a már 2017 óta működő komáromi üzemében elektromos buszok mellett elektromos meghajtású teherautókat is gyárt majd, ami nemcsak új termékpalettát és fejlett technológiát, hanem 620 új munkahelyet is jelent a Duna-parti városnak.

A 2003-ban alapított BYD Auto a BYD multinacionális csúcstechnológiai vállalat autóipari leányvállalata, az első autógyártó, amely az elektromos átállás jegyében a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította, és 9 egymást követő évben a tölthető személygépkocsi (NEV) eladások élén állt Kínában.


 

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo