Bukott a kukásautó-kartell

Kukásautó-kartellt tárt fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), és több mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki az ügyben, amelyben cégek kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon, több éven keresztül.

A GVH közölte: a három cég között megvalósult tiltott piacfelosztás 35 közbeszerzési tendert érintett, és az eljárás során azonosítottak további 15 olyan közbeszerzést is, ahol a három vállalkozás mellett – eltérő felállásban és eltérő számú tenderben – további négy cég – az Interteher Kft. és a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó He Hans Eibinger Kft., az Eurotrade Kft. és a GIF Modul Kft. – is jogsértést követett el, jellemzően támogató ajánlatok adása révén, piacfelosztást és árrögzítést megvalósítva. A kartellezésben részt vett cégek nemcsak a magyar, hanem az európai uniós jogszabályokat is megsértették.

A mindössze egy tenderben érintett GIF Modul Kft.-t kivéve minden cég beismerte a jogsértéseket és többségük engedékenységi kérelemmel is élt a GVH felé. Mindezeket mérlegelve a GVH 1,278 milliárd forint bírságot szabott ki 6 cégre. A legnagyobb bírságot, 972,9 millió forintot a Volvo Hungária Kft. kapta, illetve a cégre további 270 millió forint – rekord összegű – eljárási bírságot is kiszabtak a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt. A Seres Kft. 264,6 millió, a GIF Modul Kft. 31 millió, a Interteher Kft. 4,6 millió forintot, az Eurotrade Kft. 3,3 millió forintot, a He Hans Eibinger Kft. pedig 2,1 millió forintot kell befizessen a központi költségvetésbe 30 napon belül.

A hetedik érintett cég, a MUT Kft. az eljárás során összetett együttműködést vállalt, valamint kompenzációként 116 millió forintot fizetett ki közvetlenül a közbeszerzésben érintett ajánlatkérőknek. Mivel ez az összeg meghaladta az együttműködés révén a cégre kiszabható bírságot, ezért a GVH további bírságot nem szabott ki a kft-re.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo