Bitcoinba fektetné a pénzét? Gondolja át még egyszer!

A bitcoinról világszerte eltérőek a vélemények, bár a szélesebb rétegek körében elfogadták, szép számmal akadnak olyanok is, akik gyanakvással méregetik az új fizetőeszközt. A digitális pénznem erősödése azonban addig sem áll meg, a piac pozitív hangulatára való tekintettel a következő hetekben további fejlődést produkálhat.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Sikerül vajon a bitcoinnak a jövő valutájává, és egyben olyan standard fizetőeszközzé válnia, mint a központi bankok által kibocsátott hagyományos valuták? Netán úgy írja be magát a történelembe, mint a legnagyobb szappanbuborékok egyike, amely miatt a befektetők jelentős veszteségeket könyvelhettek el? Egyértelmű választ erre jelenleg senki sem tud adni, de az már most biztosan látszik, hogy a világ meghatározó gazdasági szereplői - beleértve a bankárokat, a politikusokat, a vagyonkezelőket és a központi bankok vezetőit - a bitcoin értékelése során nagyot tévedtek. A digitális fizetőeszközt ugyanis már akkor buboréknak titulálták, amikor az még nagyságrendekkel kevesebbe került, mint napjainkban.

A történelem során a különböző pénzeknek nemesfém fedezetük volt, az értékük azonban fokozatosan elvált más árukétól. Ma a nemzeti vagy transznacionális valuták elfogadottsága attól függ, hogy a társadalom elismeri-e azokat fizetőeszközként, és határozottan megbízik-e az azokat kibocsátó központi bankok tekintélyében. A bitcoin ugyanúgy, mint a többi digitális pénznem, a természeténél fogva absztrakt mértékegység, amely nem létezik bankjegy vagy érme formájában. A fizetőeszköz azonban elvben nem különbözik a bevezetett nemzeti vagy transznacionális valutáktól, azt a tényt leszámítva, hogy nem áll mögötte semmilyen jelentős intézményi autoritás.

Durvul a kriptovaluta elleni kiberbűnözés – így védekezhetünk
Az alternatív, digitális fizetőeszközök óriási ütemben terjednek, és változtatják meg globális világunk gazdasági alapjait. A kriptovaluták gazdasági nagyságrendjét jól mutatja, hogy 2017 júliusában a teljes tőkepiaci értékük több mint 100 milliárd dollár, a lebonyolított napi mozgás pedig több mint 6 milliárd dollár volt. Természetesen ez a volumen és a kriptovaluták körüli megnövekedett figyelem a kiberbűnözők érdeklődését is megsokszorozta, így a jósolt trendekhez képest is gyorsabban és változatosabban terjedtek a különböző módszerek a digitális anyagi javaink megszerzésére.
Világszerte emberek egy széles csoportja már kezdi elismerni, mint fizetőeszközt, így a népszerűsége és az értéke exponenciálisan növekszik. A bitcoin ára a piacon rakétasebességgel emelkedik, csak az idei évben több mint 600%-kal nőtt az amerikai dollárhoz képest, tehát az év elején mért 1000 USD/BTC körüli értékről 7428 USD/BTC értékre növekedett november elejére.

A bitcoinnak már sikerült egy egész sor pártfogót szereznie a Wall Street jelentős befektetőinek soraiból, mint például Bill Millert vagy Michael Novogratz-ot. A másik oldalon viszont a globális bankok egyes képviselői kinyilvánították véleményüket, miszerint nem szimpatizálnak ezzel a digitális valutával. James Dimon, a JPMorgan Chase elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a bitcoin egy hamisítvány. Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója óva intett a lehetséges buboréktól és hangsúlyozta, hogy nem áll ki a digitális valuta mellett. A BlackRock-tól - világ legnagyobb befektetés-kezelőjétől - Laurence D. Fink pedig arra figyelmeztetett, hogy a bitcoin a pénzmosás eszköze lehet.

„A bitcoint a világ befektetői az egyik legkockázatosabb eszközként emlegetik, és természetesen ebből fakad értékének nagy volatilitása is. Az amerikai dollárhoz viszonyított jelenlegi árfolyama szerint kulcsfontosságú a 8000 USD/BTC lélektani határ és valószínű, hogy a piac pozitív hangulatára való tekintettel a következő hetekben a bitcoin további erősödésének lehetünk szemtanúi.” – mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo