Az utolsó kapcsolja le a villanyt: 1600 embert készül kirúgni a Tungsram

A Tungsram átalakításának jelentős lépéseként a hagyományos világítástechnikai termékek gyártásának megszüntetését tervezi, hogy a cég nagyobb erővel fordulhasson az új, innovatív és ígéretesebb üzletágai felé, tájékoztatta a vállalat menedzsmentje a dolgozókat az üzemi tanácsot és a szakszervezeteket szerdán. A 125 éves magyar exportvállalat csak így tudja megőrizni versenyképességét a világpiacon. A tervezett lépések 1500 ember munkájának megmentését jelentik, ugyanakkor körülbelül 1600 fős tervezett létszámleépítéssel járnak az év végéig.

„A továbblépés érdekében tömeges létszámleépítést tervezünk végrehajtani, amely legnagyobbrészt gyári dolgozóinkat érinti. A folyamat keretében, amelyben az 5 gyárunk mindegyike részt vesz, több ütemben, körülbelül 1600 ember elbocsátását tervezzük 2022 novemberéig”, jelentette be Jörg Bauer.

Az elbocsátások természetesen a Munka Törvénykönyve szerint, az előírások szigorú betartásával zajlanak majd. Elsőként 2 gyár, a kisvárdai és hajdúböszörményi telephelyhez tartozó kormányhivatalnál jelentette be a cég leépítési szándékát, majd az üzemi tanáccsal és a szakszervezetekkel valókonzultációt követően születik meg a végleges döntés a leépítésről. Ezt követően az érintett dolgozóknak történő tájékoztatás átadása után, mostantól számított 2 hónap múlva kerül sor az első elbocsátásokra. „Nagyon nehéz volt meghoznunk ezt a súlyos döntést. Felelős munkáltatóként, lehetőségeink szerint szeretnénk gondoskodni munkavállalóink sorsáról, ezért a helyi munkaügyi hivatal bevonásával információs napokat tartunk a környékbeli munkalehetőségekről, segítséget nyújtunk önéletrajz összeállításában, álláskeresésben, továbbá a helyi HR-eseink állásbörzéket is szerveznek”, mondta Jörg Bauer. A gyárak területén továbbra is folyik majd tevékenység. A Tungsram elnök-vezérigazgatója elmondta: a döntés nem a cég megszűnését jelenti, sőt, az ellenkezőjét: lehetőséget a vállalat megújulása, megkapaszkodására a piacon itthon és külföldön. A megújuló Tungsram három üzletágra koncentrál: a Lighting már építi globális partnerprogramját, amely kiemelt országokra koncentrál, kevesebb termékkel és de sokkal mélyebb helyi kapcsolatok kiépítésével. A magyar piacon egyre ismertebb Solution 200 projekt tapasztalatával a háta mögött energiahatékonyságon alapuló világításkorszerűsítési projekteket és programokat hajt végre. Az Alkatrészek és szolgáltatások üzletág portfoliójában olyan jövőbe mutató alkatrészgyártási területek szerepelnek, mint az akkumulátor komponensek, energiatermeléshez vagy egészségügyi berendezésekhez kapcsolódó alkatrészek.  

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo