Automatikus bérkompenzáció a rászorulóknak

Május 31-éig lehet pályázni a munkaügyi központoknál minimálbér-emelési támogatásra. A 11 megjelölt ágazat vállalkozásai automatikusan megkapják a kompenzációt, amelyre 10 milliárd forintot különített el a kormány. A távolléti díj számításának új szabályozása júniusban léphet életbe, hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtótájékoztatóján.

Azokban az ágazatokban, ahol a 2013-as minimálbér-növekedés problémát jelent a vállalkozások számára, támogatást nyújt a kormányzat a tavaly év végén született döntés értelmében. Miután a szükséges törvénymódosítások és a rendeletek megalkotása megtörtént, az első félévre járó összegre már pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek fő tevékenysége a 11 rászorulónak tartott ágazat valamelyikébe tartozik.

A 11 ágazat, ahol jár a támogatás
Élelmiszergyártás Textíliagyártás Ruházati termékgyártás Bőr, bőrtermék, cipőgyártás Fafeldolgozás Bútorgyártás Épületépítés Speciális szaképítés Kiskereskedelem Szálláshely-szolgáltatás Vendéglátás
Mire kérhető támogatás?

A támogatás mindazon munkavállalók bérének emeléséhez kérhető, akiket az említett ágazatokban január elsején minimálbéren és garantált bérminimumon foglalkoztattak. A támogatás jár a bérre rakódó járulékokra is, sőt annak a lehetőségét is megteremti a kormány, hogy ha időközben kilép a munkavállaló a helyére pótlólag felvett dolgozó után is igénybe lehessen venni a támogatást, mondta a sajtótájékoztatón Czomba Sándor az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A kérvényt a helyi munkaügyi központoknál, illetve kirendeltségeken kell leadni május 31-éig és elvileg 21 napon belül legkésőbb döntést ígér a kormány. Az államtitkár hangsúlyozta: a kitöltendő dokumentum a lehető legkisebb adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra. Mindössze egy darab A4-es méretű adatlapot kell kitölteniük és beadniuk, valamint elektronikusan benyújtaniuk a pályázatoknál már megszokott kötelező mellékleteket (bővebb információkat a munka.hu weboldalon lehet olvasni.)

Óvatosan a leépítésekkel

A támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, azaz egy vállalkozásnak bármilyen forrásból, ilyen támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma – három pénzügyi év vonatkozásában – nem haladhatja meg a 200 ezer eurónak megfelelő forint összeget. Az összeggel 2013. augusztus 31-ig kell elszámolniuk a vállalkozásoknak.

Amennyiben a vállalkozás az első félévben csökkenti a foglalkoztatottak számát, előfordulhat visszafizetési kötelezettség is. A támogatás fő célja ugyanis, hogy azokban az ágazatokban, ahol a béremelés gondot okoz, a vállalkozások ne döntsenek a leépítés, vagy a részmunkaidőben történő foglalkoztatás mellett.

Automatikusan jár

A vállalkozók zsebére trükközik a kormány?
Bár a kormány mindig az elért eredmények között említi a minimálbér folyamatosan nő, és sok dolgozó jól jár. A túlélésért küzdő vállalkozásokat egyre nehezebb helyzetbe hozza az évről évre növekvő bérteher: a tavalyi drasztikus kötelező és elvárt béremeléshez kapott támogatás ez évre jelentősen csökkent.
Czomba Sándor szerint nem fordulhat elő, hogy valaki nem jut támogatáshoz, amennyiben az adott ágazatban tevékenykedik, és hibátlanul tölti ki a kérvényt. "Mérlegelés nélkül, pozitívan fogjuk elbírálni a pályázatokat. Számításaink szerint a 11 ágazatban összesen 260 ezer munkavállalót – közel 100 ezer főt a kiskereskedelemben – érint a kompenzáció, amelyre 10 milliárd forintot csoportosítottunk át a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba. Ez az összeg akkor is elegendő forrás, ha mindenki, akiknek a jogszabály lehetőséget biztosít, él a támogatással" - közölte az államtitkár.

A kompenzáció a költségvetési hiánycélt nem érinti, mivel mindössze a költségvetés egyik sorából a másik sorába kellett az összeget átvezetni, tette hozzá az államtitkár.

Távolléti díjszámítás: júniusra ígérik a módosítást

A szakmai egyeztetések után elkészült a tervezet és a szükséges módosításokról elvileg májusban dönt a parlament. Az új jogszabály akár már júniustól hatályba léphet, tudtuk meg Kardkovács Kolostól, az NGM foglalkoztatáspolitikai helyettes államtitkárától.

A módosítás lényege, hogy a havibéres munkavállaló esetén a távolléti díj összege igazodjon az adott hónap általános munkarendje szerinti munkanapok számához, azaz távollét esetén a munkabér nem fog változni a munkanap számától és a távollét időtartamától függően. Az egy napra járó távolléti díj az egy napra számított alapbérrel lesz tehát azonos és úgy kell kiszámolni, hogy az alapbér összegét elosztjuk az általános munkarend szerinti munkanapok számával. Órára is előfordulhat, hogy ki kell számolni a távolléti díjat. Ebben az esetben az alapbér napi összegét kell elosztani a munkaórák számával.

Részbeni teljesítés - Mi a teendő?
Egy új kisegítőszabály is bekerülhet a Munka törvénykönyvébe, amely arra vonatkozik, hogy hogyan kell kiszámítani az alapbér meghatározott részét, ha a munkavállaló csak részben teljesíti a beosztása szerint kötelező munkaidőt, vagy ha a munkaviszonya nem áll fenn a teljes hónapban. A le nem dolgozott idő ellenértékével el kell számolni, tette hozzá a helyettes államtitkár.
Kardkovács Kolos kiemelte azt is, hogy a távolléti díjnak több összetevője van. Az alapbér elemen túl, adott esetben a több műszakban dolgozóknál a pótlékot, illetve más esetben a teljesítménybért is figyelembe kell venni. Ilyenkor sem változhat a dolgozó illetménye a távollét alatt. Ennek érdekében az utolsó hat hónapra kifizetett teljesítménybért, valamint bérpótlékot is figyelembe kell venni a távolléti díj kiszámításánál. Több jogcím esetén az egyes elemeket külön kell kiszámolni és összeadni.
Ideje átnézni a munkaszerződéseket!
Január 1. napján az új Munka törvénykönyve teljes terjedelmében hatályba lépett. Az innen elérhető összefoglalónk részletesen tartalmazza, hogy milyen változásokat hozott az új szabályozás, és mik a mostantól érvényes újdonságok.

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo