Mindjárt az elején rögzítsük a tényeket: az Audi részéről hivatalosan fel sem merült a kivonulás lehetősége, a Spar az ilyen jellegű hírek felröppenését követően határozottan cáfolta a kivonulás szándékát, a Tesco pedig „csupán” egyik áruházának 30 dolgozójától vált meg. Ugyanakkor az Audinál lezajlott sztrájk lehetséges következményeit értékelő elemzések közt találkozhattunk olyan szakértői véleménnyel, amely a Magyarországról történő kivonulás lehetőségét vetette fel. A Spar esetében egy bérvita kapcsán sajtóértesülések egyértelműen a kivonulás lehetőségét emlegették. A Tesco által bejelentett elbocsátások kapcsán vállalati stratégiáról és fenntartható üzleti modellről olvashattunk. Az elmúlt években ahhoz szokhattunk hozzá, hogy vagy automatikusan, vagy szakszervezeti nyomásra, de 10% körüli (sokszor feletti) béremelésekről hallunk év elején. Mi történt hirtelen – tehetjük fel a kérdést –, hogy újra olyan rémisztő kifejezésekkel kell szembesülnie a magyar munkavállalónak, amelyeket az elmúlt években éppen, hogy csak kezdett elfelejteni. (Ezek csak a legnagyobb figyelmet kapó esetek. Vannak oylan ágazatok, ahol egy szakember tulajdonképpen bármennyit kérhet.)

Kép: MTI

Semmi. Legalább is semmi meglepő és váratlan nem történt. Legfőképpen pedig nem hirtelen. Egy folyamat újabb állomásához látszik megérkezni a magyar gazdaság, ami ugyan várható volt, ám senki nem beszélt róla. Pontosabban esett róla szó, csak éppen a Magyarországon sosem látott mértékű béremelések mámorában a józan gondolkodás nem volt sem trendi, sem érdekes.  Bár az évek óta tartó bérnövekedések lehetséges árnyoldala szűkebb szakmai körökben már jó ideje téma, ezek a figyelmeztetések mindezidáig mégis visszhang nélkül maradtak, a hurráoptimizmus éveiben sem érdeklődés, sem fogadókészség nem volt ezekre a gondolatokra. Pedig csak az történik, amire számítani lehetett: elérjük a plafont és akkor nem lesz tovább.  Persze a Tesco 30 munkavállalójának elbocsátása még nem a világ vége, a másik 2 cég esetében pedig alaptalannak bizonyult mindenféle negatív pletyka, tehát nincs is probléma, gondolhatjuk. A magam részéről ezt másképpen gondolom. Már az önmagában aggasztó, hogy ezekkel a vállalatokkal összefüggésben egyáltalán felmerülhetett a kivonulás lehetősége. Ezzel kapcsolatban két jelenségről mindenképpen érdemes szót ejteni.

Az Audinál lezajlott sztrájk kapcsán a szélesebb nyilvánosság számára is ismerté váltak olyan gazdasági és pénzügyi szempontok, amelyek egy vállalat működését, működtetését befolyásolják. Ezek közé tartoznak azok a globális szempontok alapján kialakított irányelvek, hogy egy adott országban működő gyártóbázisnak mi a bérezési politikája, és ami ebből következik, mik a bérezési lehetőségei, illetve szándékai. Azt is megtudtuk, hogy egy multinacionális vállalatnál dolgozó magyar munkavállalónak el kell fogadnia a tényt, hogy adott esetben más fizetést kap, mint ugyanennek a vállalatnak egy másik országbeli munkavállalója.  Persze a munkavállaló saját szempontjaiból kiindulva ezt nem feltétlenül látja be, érti meg, fogadja el. Ezen a ponton jelenik meg a munkavállalókat tömörítő szakszervezetek felelőssége. Vajon ezek a szervezetek a bértárgyalások és sztrájkok során csak hangadók, vagy rendelkeznek kellő információval és megfelelő felkészültséggel ahhoz, hogy előzetesen olyan objektív és érdemi tájékoztatást adjanak tagjaiknak, hogy azok ésszerűen, kellő körültekintéssel dönthessenek igényeik jogosságáról és realitásáról?

A magyar gazdaság a legenyhébb kifejezéssel élve is minimum könnyen sebezhetőnek nevezhető. Az elmúlt évek gazdasági növekedése jelentős részben köszönhető azoknak a multinacionális vállalatoknak, amelyek Magyarországot választották befektetésük helyszínéül. De miért is jön ide a tőke? Röviden azért, mert profitot remél. A beruházásösztönzésnek számos összetevője van, de az állami támogatások és a még mindig alacsonynak tekinthető magyarországi bérek az elsők között szerepelnek. Az elmúlt évek bérfejlesztési igényei, illetve az ezeket támogató sztrájkok viszont veszélyeztetik a remélt profitot. Mit tesz ilyenkor a tőke? Olyan lépéseket tesz (lásd pl. Tesco), amelyek biztosítják a profitot, vagyis racionalizál, hatékonyságot növel, átszervez vagy éppen elbocsát. A globalizált világgazdaságnak hála manapság van még egy lehetősége. Az államhoz fordul. Ugyanis a beruházásösztönzés keretében a multinacionális vállalatok igen komoly adó- és járulékkedvezményekben, illetve más kedvezményekben is részesülhetnek.

Ennek ténye egyáltalán nem titok, sőt, sokkal inkább gyakorlat, hiszen éppen az Audi-sztrájk következményei kapcsán olvashattunk egy olyan szakértői feltételezést, hogy „ha emelkednek a bérek, és emiatt gondba kerülne a hazai gyár, akkor a cégnek jobb alkupozíciója lesz a kormánnyal, bizonyos támogatásokat kaphatnak (pl. továbbképzési), így végső soron az adófizetők javítanák az Audi magyar leányvállalatának helyzetét”. Vagyis nem csak az „ide jövetelt”, hanem az „itt maradást” is adott esetben támogathatja a magyar állam. Mit jelent mindez?

Mint ahogy azt a fenti idézetben olvashatjuk, előfordulhat, hogy a jövőben közvetve akár az állam fedezheti egyes multinacionális vállalatok munkavállalóinak béremelését. Vagyis amit a tőke már nem tenne meg, azt megteszi helyette az állam. És hogy miért tenné mindezt? Azért mert a tőke-munkavállaló-állam hármasából a másik kettő a tőkére van utalva. Azért, mert addig van munkaerőhiány, és addig van lehetőség béremelésekre, amíg itt van a tőke. Végső soron azért, hogy egyik napról a másikra munkavállalók ezrei ne váljanak munkanélkülivé. Kisebb nagyságrendben ugyan, de volt már erre példa, alig pár éve megtörtént a gödi Samsung gyár esetében. A sors iróniája, hogy később újra nyílt a gyár, sőt, éppen bővül. Mert ilyen a tőke, oda megy, ahol profitot remél. Ezért figyeljünk nagyon, nehogy túlfeszítsük a húrt. Mert amit megnyerünk a réven, azt könnyen elveszíthetjük a vámon.

Szerző:

Dr. Tomka Barnabás

www.humaneroforrasoptimalizalas.hu