Amerikai cég ellen vizsgálódik az MNB

Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az OMR OIL LLC-nek, hogy Magyarországon jogosulatlanul bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A jegybank a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint ugyanis az MNB engedélye nélkül jogosulatlanul forrásgyűjtési tevékenységet végez.

Ma közzétett végzésében így a jegybank ügyfélvédelmi okokból azonnali hatállyal megtiltotta az OMR OIL LLC-nek, hogy bármely pénzügyi felügyeleti engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB végzése semmilyen formában nem érinti az ügyfél befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. A piacfelügyeleti eljárás lezárását követően a döntését a jegybank honlapján nyilvánosan közzéteszi. Ezen túlmenően az MNB a beszerzett bizonyítékok alapján feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen.

Az MNB ismételten felhívja az ügyfelek figyelmét arra, hogy egy-egy szolgáltatás, termék igénybevétele előtt előzetesen mindig ellenőrizzék, hogy az adott szolgáltató rendelkezik-e pénzügyi tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel vagy regisztrációval, s így szerepel-e a jegybank Piaci szereplőket felsoroló nyilvántartásában. Az MNB ügyfélszolgálata, vidéki Navigátor pénzügyi tanácsadó irodái, illetve honlapja minden szükséges tájékoztatást megadnak ennek kapcsán a szerződésük megkötése előtt érdeklődőknek – közölte az MNB. 

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo