A magyar jog lehetőséget ad rá, de a cégek még ritkán használják

Az öröklés és generációváltás mellett a céges és magánvagyon elkülönítése a családi vállalkozások egyik legnagyobb kihívása. Erre a magyar jogszabályok lehetővé tesznek egy nagyon jó és biztonságos megoldást, a bizalmi vagyonkezelést, a családi cégek azonban egyelőre még ritkán élnek a lehetőséggel.

Az utódok használni akarják a vagyont, nem birtokolni

A mai fiatalokat már nem feltétlenül a birtoklási vágy hajtja, hanem inkább élvezni szeretnék a családi vagyon nyújtotta lehetőségeket. Az értékek és a jogkörök strukturálásával viszont az is megvalósítható, hogy ne az utódokat terhelje a felelősség. Fontos alapszabály, hogy a vagyonmegosztás kérdéseit nem elég megbeszélésen, szóban egyeztetni. Mivel a családtagok eltérő jogokat és juttatásokat kaphatnak, ezért alapdokumentumban kell lefektetni, hogy ki milyen döntést hozhat és milyen vétójoggal rendelkezik – ezt a családi okmányt pedig legalább évente felül kell vizsgálni. Egy esetleges hagyatéki eljárás során viszont már biztosított a vagyon aktív irányítása, a cég ugyanis nem kerül be a hagyatéki eljárásba, így megfelelően működhet tovább.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo