A magas fizetés magas kockázattal jár

A versenyképesség rovására mehet, ha a fizetések és a bérköltségek emelkedésével nem tart lépést a termelékenység – olvasható a K&H közleményében.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában a bruttó átlagfizetés havi 274 ezer forint volt, a nettó átlagbér pedig 182 ezer forintot tett ki, ez egyaránt 10,3 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben. A jelentős, két számjegyű növekedés pedig elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének köszönhető.

Pályakezdőként félmilliót? Csak Javascript kell hozzá
Tízből négy startup cég szerint nehezebb lett az utóbbi egy évben a szoftverfejlesztők megtalálása. A leghatékonyabb eszköz pedig a személyes kapcsolatrendszer megmozgatása. A legkeresettebbek között a Java-, .Net-fejlesztők, az UX designerek és az adattudósok (data scientist) – derül ki az április 20–21-én megrendezett Startup Safary céges résztvevőinek körében végzett gyorsfelmérésből. Az IseeQ fejvadászcég szakértője szerint már nem a fizetés és a cég neve a döntő az informatikusok munkahely-választásánál, sokkal inkább a fejlődési lehetőség, a kihívást jelentő projektek és a munkakörnyezet. A cég összegyűjtötte az utóbbi egy évből a munkaadók által kínált fizetéseket. Négy év tapasztalattal, senior szinten már szinte természetes az 1 millió forint feletti fizetés
Megjelent a munkaerőhiány

A részletes adatok szerint sok ágazatban, például az egészségügyben, a szociális ellátásban bőven az átlagot meghaladó 12–19 százalékkal nőttek a nettó bérek az év első két hónapjában – derül ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének friss összeállításából. A szakember szerint az is látszik a friss adatokból, hogy a munkaerőhiány miatt az építőiparban és kereskedelemben is az átlagot meghaladó mértékben, 13, illetve 12 százalékkal nőttek a nettó fizetések. Emellett az állami szektorban is jelentős, átlag feletti volt a béremelkedés. A közigazgatásban dolgozók nettó bére 14 százalékkal nőtt, a közfoglalkoztatottak adatai nélkül a költségvetési szektorban dolgozók nettó átlagbére pedig 196 ezer forint volt, ami meghaladja a versenyszektorra vonatkozó 191 ezer forintos átlagot.

Veszélyek

Németh Dávid szerint az állami szektorban a bérek alakulása kockázatot jelenthet. „Nemcsak a bérdinamikára, hanem a költségvetési egyensúly szempontjából fontosabb tényezőre, a kifizetett bértömegre is figyelni kell. Ugyanis most még csak azt látjuk, hogy fokozódik a bérdinamika, ami viszont csak akkor tartható fenn hosszú távon, ha a kormány racionalizálást és hatékonyságjavítást hajt végre” – tette hozzá.

Az állami szektor mellett a gazdaság egészében, ezen belül is a versenyszférában is óvatosan kell kezelni a béreket. „A munkáltatók bérköltségeinek növekedése mellett a termelékenységnek is javulnia kell, különben romlik a magyar gazdaság versenyképessége. Ha a bérek elszabadulnak, de ez nem jár együtt magasabb termelési vagy szolgáltatási szinttel, akkor a fajlagos munkaerőköltség növekedése egyensúlytalanságot eredményezhet” – fogalmazott a szakértő.

Véleményvezér

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint 

Csökken a normativitása a magyar társadalomnak.
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség

Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség 

Vége az Európai Unió elnéző magatartásának.
Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában

Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában 

Tragikusan teljesít az Orbán-kormány.
A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo