A céges kocsiknak is egyre többet kell tudnia

A céges flották esetében egyre nagyobb figyelmet kap a gépjárművek biztonsági felszereltsége, de legalább ekkora volt az érdeklődés a manapság még extrának számító komplex fedélzeti rendszerek iránt.

A magyar flottás autók piacán egyértelmű a változás az autóbeszerzéssel kapcsolatos attitűdökben: míg a keresleti oldalt jónéhány éven át a lehető legkisebb bekerülési és fenntartási költség iránti igény jellemezte, ma már sokkal nagyobb hangsúlyt kap a fenntartható működés és a sofőrök biztonsága. Ebben természetesen jelentős szerepe van a flottakezelők által nyújtott tartós bérlet konstrukciónak, amely az egyik legkedvezőbb finanszírozási forma, hiszen egy komplett szolgáltatási csomagot foglal magába, amelynek része maga az autó is, és gazdaságossága miatt pedig nagyobb szabadságot ad büdzsé szempontjából a gépjármű kiválasztása terén. (Juttatásként is járhat a céges autó!)

Biztonság mindenek előtt

A vállalatok részéről az idei évre már mindennapos igénnyé vált a tolatókamera, a sávtartó automatika és az ütközés- vagy gázolás megelőző vészfékrendszerek megléte az új autókban, de a sofőröknek még meg kell tanulniuk ezekkel együttműködni: „Bár a gyártók által kínált biztonsági megoldások jelentősen segítik a balesetmentes közlekedést, tévhit, hogy ezek képesek kiváltani a sofőri jelenlétet, a rutint” – mondja Kovách Kristóf, az Arval flottakezelő értékesítési igazgatója. „Fontos, hogy a céges autót használók pontosan tisztában legyenek az általuk használt autó és saját képességeikkel, de az ideálisnál a gépjárművekre való nagyobb mértékű hagyatkozás a tapasztalataink szerint jelentős probléma, amelynek orvoslása komoly feladat.” (A legtöbb céges autót egyébként parkolásnál törik meg!)

Autóflotta egy kisvállalkozásnak?
Kisvállalkozóként nem is gondolhatunk arra, hogy egy egész autóflotta segítse a munkát – jó, ha egy autó rendelkezésre áll. Legalábbis így volt ez eddig, most azonban a megosztás gazdasága lehetővé teszi, hogy szükség esetén kis városi, de ha kell, akár egy kisteherautó álljon az üzlet rendelkezésére.
Az egyre elérhetőbb áron igényelhető fedélzeti rendszerek iránt – amelyek akár a már említett biztonsági funkciók vezérlését is integrálják – ugyancsak növekszik az érdeklődés, de ezek céges autókba való beépítése kapcsán aggályos, hogy a használatuk mennyire befolyásolja a sofőr figyelmét.

A filmnézés nem fér bele

„Egyre több gyártó kínálja szériatartozékként az infotainment rendszereket, de például a telefonról vezérelhető funkciók sokkal inkább lakossági, mintsem vállalati felhasználásra készültek” – hívta fel a figyelmet a fedélzeti rendszerek hiányosságaira Kovách Kristóf. „Noha mi is úgy látjuk, ezeké a megoldásoké a jövő, vállalati felhasználásra jelenleg kevésbé alkalmasak, hiába követhető velük például a fogyasztás vagy maga az autó tartózkodási helye. A flottakezelőknek ugyanis sokkal több információra van szükségük az autók optimális működtetéséhez, ráadásul az autóvezetőknek is tudniuk kell, hogy bármennyire is figyeli kamera az utat, a zene vagy a filmnézés ilyenkor se fér bele a vezetői magatartásba.”

„Az egyik legfontosabb piaci trend a fedélzeti rendszerek fejlesztése, azok összehangolása a biztonsági szolgáltatásokkal, de a fedélzeti megoldások jelenleg sokkal inkább kényelmi funkciók. Ennek ellenére nagyon fontos és hasznos fejlesztési folyamatról van szó, amelynek révén a jövőben tovább bővülhet az autók kötelező biztonsági felszereléseinek köre” – üdvözölte a technológiai fejlődést annak hiányosságai ellenére is Kovách Kristóf. A szakértő hosszú távon arra számít, hogy többek között a fedélzeti rendszerek fejlesztésével akár 2-3 éven belül olyan biztonsági megoldások lesznek a mindennapi autóvezetés részei, mint a táblafelismerő rendszer, a holttérfigyelő rendszer, a vezető fáradtságát figyelő rendszer, vagy a már említett sávtartó automatika és vészfékrendszer.

Flottaparancsnok
A Ford a végére hagyta a legizgalmasabbat: megérkezett a Mondeo ST-Line, a középkategóriás típus sportos hangvételű csúcsmodellje, mely csakis a potensebb erőforrásokkal kapható, mi a 210 lovas biturbó dízellel hajtottuk. Egy eszményi utazóautó, ideális felszereltséggel; a céges flotta ékköve lehet.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo