10 százalékos csökkenés egy új munkahelyet jelentene

Az adó- és járulékterhek, valamint az adminisztráció együttes 10 százalékos csökkentése vállalkozásonként egy új munkahely finanszírozását tenné lehetővé a legalább tíz főt foglalkoztató kisvállalkozóknál - Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnökének véleménye szerint.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

 


Zara László
Kép:PParchív

Az elnök a lehetséges tennivalók között említette az elvárt béremelés megszüntetését (a vele kapcsolatos tényekről és tévhitekről itt olvashat) és a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó mérséklését. Fontosnak nevezte, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum növekedési üteme ne haladja meg a bruttó hazai termékét (GDP). Az adóék - az összes bérköltségből a közteher aránya - Magyarországon közel 50 százalék, a környező országokban viszont legalább 10 százalékponttal kisebb - mondta Siklós Márta, az egyesület elnökhelyettese. Kiemelte, hogy a családi adókedvezmény nélkül 100 forint nettó bért ugyanekkora közteher sújt. Kifejtette, a magas bérteher megkerülésének legújabb technikája az, hogy a megemelt minimálbérrel foglalkoztatott személyt rész-munkaidőben jelentik be, de valójában teljes munkaidőben dolgozik, s a bére másik részét feketén kapja.

Az adminisztrációs teher az EU átlagának több mint a duplája Magyarországon, a második helyen Görögország áll - fejtette ki Vadász Iván alelnök. Az egyesület saját számításai szerint a kötelező bevallások rubrika-száma - a kért adatok mennyisége - 2005-től napjainkig megduplázódott. Végül Zara László arról számolt be, hogy a vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentését előíró, múlt év végi kormányhatározat végrehajtása elakadt. A cél 500 milliárd forintos csökkentés volt. A teljes adminisztrációs költség a GDP 10,5 százalékát adja, de a kisvállalkozások - fajlagosan - tizennyolcszor többet költenek erre, mint a nagy cégek - tette hozzá az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke.

Csökkentést ígértek, mégis nő a papírmunka

Az áprilisban bemutatott Széll Kálmán Terv 2.0 három fejezete is említi az Egyszerű Állam Programot: az első részben a Kiemelt célkitűzések a kormányzati program második felére című fejezetben, a második részben a Makrogazdasági kitekintésben, és az Üzleti környezet javítása alpontban. A már a Széll Kálmán Terv első változatában megjelenő tíz beavatkozási területen összesen 114 intézkedést tartalmazó program célja, hogy az elmúlt években a vállalkozásokat terhelő drámaian magas bürokratikus és adminisztrációs kötelezettségek - a GDP 10,5 százalékára tehetők szemben az európai 3,8 százalékos átlaggal, mutat rá mindkét SZKT - csökkenjenek.

A családi adókedvezmény nélkül 100 forint nettó bért ugyanekkora közteher sújt

Az Egyszerű Állam Program - ahogyan azt már 2011 decemberében Cséfalvay Zoltán államtitkár sajtótájékoztatón bejelentette és most ismét szerepel - mintegy 500 milliárd forinttal kívánja csökkenteni a vállalkozások ilyen terheit, amely egy átlagos cég számára évente 500 ezer forint tehercsökkentést jelent. Többek között az adózáshoz kapcsolódó adminisztráció csökkentése, a hatósági működés egyszerűsítése, a beruházások engedélyezésének gyorsabbá és kiszámíthatóbbá tétele és a foglalkoztatás adminisztrációs terheinek mérséklése szerepel a programban (itt olvashat erről részletesebben). Ezen túlmenően cél az adatszolgáltatási párhuzamosságok felszámolása, a hivatalok és eljárásaik elburjánzásának megállítása, a bizalmatlanságra és büntetésre ösztönző intézményi mechanizmusok felszámolása.

A súlyosbodó terhek mellett folyamatos problémát okoznak a vállalkozásoknak a késedelmes fizetések is, amelyek közül az állami megrendelések sem jelentenek kivételt. Balog Ádám adóügyekért felelős államtitkár március elején azt nyilatkozta, a kormány már dolgozik a kis- és középvállalkozói szektorhoz kapcsolódó adóztatás egyszerűsítésén, a cél, hogy segítséget nyújtsanak a kis cégeknek és levegyék a túlzott adminisztrációs terhet a vállukról. "Folyamatosan dolgozunk a 2013-as költségvetésen, adópolitikában a kkv-szektor adózásának egyszerűsítésével foglalkozunk nagy erőkkel..." - nyilatkozta az államtitkár. A jövő évi költségvetést pénteken nyújtják be a Parlamentnek.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo